„De akárhogyan alakul is a pártok támogatottsága, a politikai események sora, az szinte biztos, hogy a jelenlegi ellenzék az utolsó rabszolgafelkelést szervezi meg. Ez azt jelenti, hogy a rabszolgatörvény elleni tiltakozás keretében kialakított új stratégiája végső esélyét jelenti az ellenzéknek, hogy az Orbán-rendszer valódi, hiteles ellenállójaként jelenjen meg a választópolgárok közössége előtt. Amennyiben viszont nem jár sikerrel, azaz nem nyer újabb támogatókat, a felhalmozott erkölcsi tőkét elégeti vagy küzdelmét megunja és feladja, alighanem örökre eltűnik vagy a NER asszisztenciájaként, a rendszer részeként folytatja munkáját.
Korábbi stratégiái elbuktak, hitelességi tőkéje nem volt, kreatív energiái kifulladtak. Egy radikális váltással viszont mindből nyert most. Új stratégiát talált, elkötelezett szavazói körében biztosan jelentős erkölcsi tőkét halmozott fel, a »megvettek« vádját legfeljebb keveseknek kell tovább hordozniuk, de nem azoknak, akik az élen jártak az utóbbi hetekben, elsősorban a Momentumnak köszönhetően pedig kinyíltak az ellenállás lehetséges formáiról való tudások. Arról nem szólva, hogy közben a szakszervezetek egy héten belül újraéledtek, Székely Tamás komoly beszédet mondott az Alkotmány utcában, s sztrájkot is bejelentett.