Mindössze néhány főbb pontot emelünk ki kutatásunk legérdekesebb megállapításai közül.
Merkel esetében megkülönböztethetjük a patriotizmus és a nacionalizmus fogalmát. A kancellár a patriotizmus híve, de a bezárkózó nacionalizmust elveti, a német nemzeti érdekeket egy egységesebb, megerősített Európai Unióban látja biztosítottnak. Merkel horizontja túlmegy az európai határokon, eszerint az EU-nak azért is kell egységesebbnek, erősebbnek kell lennie, akár időnként a nemzetállamok rovására is, hogy a nagy versenytársakkal – a feltörekvő Kínával, Indiával vagy az USA-val – képes legyen helytállni a világpolitikai színtéren. A merkeli felfogásban – ellentétben a közép-európai kisebb államokéval, mint pl. a magyar államéval – a nemzeti szuverenitás és a globalizmus egymás szövetségesei. Tanulmányunkból kiderül, hogyan képzeli ezt el.
Macron célja kihasználni a nemzetközi világrend megrendülését, átalakulását Franciaország nemzetek közötti szerepének megerősítésére, azáltal, hogy napjaink jelentős válságai kapcsán kezdeményező szerepet vállal. Meglepő módon nem foglal állást a föderalizmus-nemzetállam kérdésben. Miközben kiterjedt programot vázol fel az európai megújulásra, egyetlen egyszer sem utal erre Európával kapcsolatban - ahogyan a nemzetközi világrend terén sem a liberalizmus-demokrácia törésvonal mentén értelmezi a kérdést, hanem a multilateralizmus-unilateralizmus kapcsán. Alig említi a liberális demokráciát, a két elemének viszonyára egyáltalán nem reflektál, két kontextusban jelenik meg csupán a liberális rend a beszédeiben, az illiberális kísérletek elítélésében valamint az unilateralizmussal szembenállítva. Úgy gondolja, hogy a nemzetközi közösségnek együtt egy új humanista világpolitikai modellt kell alkotnia, annak érdekében, hogy egy új globális egyensúlyt találjanak.