Kurva erős kép

2018. december 20. 08:07

Vajon belegondolt Bangóné, hogy ezek után ki és mit fog neki, nekik elhinni?

2018. december 20. 08:07
Gábor László
888

„Ez volt Bangónéval is. A teljes lelepleződés. Igaz, az ellenzéki agitátorok és propagandamédiumaik nem akarják az igazságot. Úgy tesznek, mintha ez a jelenet meg sem történt volna. Meg sem történt, hogy Bangóné kitalál egy szerinte fényképeken is jól mutató jelenetet és ráveszi a többieket, hogy bohóckodjanak együtt (Óh, hátha külföldi újságok is felfigyelnek rá – felfigyelnek, milyen butaságokat írok. Majd elküldik a Guardiannek.) Majd amikor készül a felvétel (mobiltelefonnal veszik, közvetítik), akkor meg eljátssza, hogy anyaként (jaj, ezt is biztos milyen hatásosnak gondolta) mennyire megalázó ez a helyzet. A helyzet, amit ő talált ki.

Bangóné persze ezzel megalázott minden valóban megalázott embert. Akiket diktatúrák valóban ilyen helyzetbe hoztak vagy hoznak. Sőt, nem is kell diktatúrának lenni ehhez: néhány hete Franciaországban, a magát haladónak és bevándorláspártinak nevező Macron Franciaországában 151, a fennálló oktatási rend ellen tiltakozó gimnazistát rendőrök a decemberi hidegben az iskola udvarára hajtottak, ott le kellett térdelniük és a kezüket a fejük mögé kellett tenniük. És fegyveres rendőrök grasszáltak körülöttük. Egyes hírek szerint húsz percig. Mindez Párizs mellett, Mantes-La-Jolie-ban, azaz messze nem a legrosszabb elővárosban. Ezek a gyerekek nem eljátszották, hogy terrorizálják őket. Valóban megtörtént velük. És ez csak a közelmúlt, nem nehéz éveket, évtizedeket visszamenni az időben, a történelemben, hogy hasonló jeleneteket találjunk. Valódi jeleneteket. Nem gátlástalan színészkedést.

Vajon belegondolt Bangóné, hogy ezek után ki és mit fog neki, nekik elhinni? Ki hiszi el, hogy bárki fontos neki, nekik? Ilyen ravaszkodás után, még ha ennyire ügyetlen is, hogy fog beülni a Parlamentbe?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2018. december 21. 23:40
"Vajon belegondolt Bangóné, hogy ezek után ki és mit fog neki, nekik elhinni?" Gondolom a kérdés költői volt. Érdekelte ezeket az újgenerációs komcsi fattyúkat valaha is, hogy ki és mit fog nekik elhinni? Mint öregjeiket, ezeket sem, soha egyetlen pillanatig sem érdekelte a hiteles létezés.
Akitlosz
2018. december 21. 22:38
"Vajon belegondolt Bangóné, hogy ezek után ki és mit fog neki, nekik elhinni? " Miért, ezek előtt ki és mit hitt el neki? Politikus? -> Akkor hazudik.
GV0917
2018. december 20. 20:10
Hej Bangóné Új pletykát főz, Csak Varjú hátra csapott a gőz! Hányja veti fakanálát,Kinek adja portékáját??? Nem adja ő sajtó papnak,de adja egy Kacsa -lapnak.. Mert eszetlen kába liba.miatta lőn az galiba.....
Héja
2018. december 20. 18:07
Úgy ül be a parlamentbe, mint a többszörös hazugságon, rágalmazáson rajtakapott Demeter Márta. vagy mint Szél. Smink van az arcukon, nem bőr. Ezeknél ezerszer rokonszenvesebb egy rikácsoló piaci kofa.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!