„Nem véletlenül mondta július végén a romániai Tusványoson a miniszterelnök: »2010-ben felhatalmaztak minket, hogy lezárjuk az átmenet két zavaros évtizedét, 2014-ben arra kaptunk felhatalmazást, hogy ezt a rendszert stabilizáljuk, 2018-as kétharmados győzelmünk pedig felhatalmazás egy új korszak kiépítésére. Egy korszak több, mint a politikai rendszer, kulturális és szellemi közeg, hangulat, ízlésvilág, viselkedési mód… Kulturális korszakba kellene ágyaznunk a politikai rendszert.«
Akkor figyelmeztettünk: komolyan kell venni, amit mond, hiszen a magyar szupranacionalizmus nevében bejelentkezett Közép-Kelet-Európa vezetésére. Orbán a 2010-es parlamentáris – alkotmányos – puccs és a totális gazdasági hatalomátvétel után az övétől eltérő nemzeti identitás eltiprását jelentette be. Ezért tévedés a kultúrharcot csak a pénzért folytatott fideszes öngyomrozásnak betudni, és nem látni: a hatalomnak szüksége van valamiféle kovász-ideológiára, hogy a nemzetet kulturális értelemben is egységesen maga mögött tudja. Ám mindez messzebb mutat.
Nem csak a siserehad göcög. Megszólalnak a mamelukok »szellemi vezetői« is, mint a nemzet bölcsének bejelentkező Boross Péter volt belügyminiszter, kormányfő, aki a Magyar Hírlapnak adott múltheti interjújában azt mondja: »A mai baloldalt össze sem lehetne hasonlítani a szociáldemokrata Peyer Károllyal, aki örült a revíziónak. A mai baloldalban csak ellenérzés van mindennel szemben, amiben ott a nemzeti jelszó«.
Nos, a szocdem Peyer, aki Bethlen Istvánnal 1921-ben keresztülvitte a vitatott, de a szociáldemokráciának a Tanácsköztársaság után mégis csak jogokat biztosító paktumot, ma – az Unióban–- aligha tudna örülni a revíziónak, vagy tudna kötni bármilyen egyezséget, mert nem találna szellemi partnert hozzá a nacionalista Fideszben, amely kitagadja a »hazaáruló« baloldalt a nemzetből.”