Nincstelenek országa

2018. december 19. 19:52

A kommunista diktatúrák nyűge alól szabadult kelet-közép-európai országok közül ma is a legfejletlenebbek, legszegényebbek vagyunk.

2018. december 19. 19:52
Farkas Réka
Háromszék

„Adatai így is döbbenetesek, kiderül ugyanis, hogy a lakosság egyharmada szegénységben él, egészségtelen lakásban, fürdőszoba, illemhely nélkül, s nem rendelkezik a legalapvetőbb háztartási gépekkel sem. Hétmillió (!) ilyen polgárt jegyez a statisztika, s ha számba vesszük, hányan vándoroltak külföldre a jobb megélhetés reményében, kiderül, az egyharmadnál is nagyobb a nyomorban vagy annak peremén tengődők aránya. Akiknek a semminél kicsit többjük van, azok sem sokkal módosabbak, a romániai lakosok kétharmada nem tudott megengedni magának egy néhány napos nyaralást sem, és felének gondot okoz minden váratlan kiadás, nincsenek tartalékai. Az itt élők 73 százaléka nem megy el fogorvoshoz a pénzhiány miatt, és több mint fele szakorvoshoz sem jut el ugyanilyen okból. Szinte nincs olyan mutató az európai összehasonlításokban, melynél Románia ne állna a lista végén, itt-ott a bolgárok mögöttünk vannak, de összességében az derül ki, kies tájainkon a legnyomorultabb az élet.

Így néz ki hát a százéves születésnapját ünneplő Románia, 29 évvel az átkos Ceaușescu-rendszer bukása után. Vitathatatlan, jobban élünk, mint a sötét nyolcvanas években, de nagyon távol állunk attól, amit azokban a mámoros decemberi napokban reméltünk. És ezért nemcsak a jelenlegi kormány, hanem az azóta eltelt időszak minden vezetője felelős. Az elbaltázott privatizálás, a semmi pénzért elkótyavetyélt és szétlopkodott ipar, a csigalassúsággal épülő infrastruktúra, a korrupció által elnyelt sok-sok milliárd hiánya, az elavult oktatási rendszer, a nincstelenségtől nyögő egészségügy helyzete sokak hibája, és azért, hogy a kommunista diktatúrák nyűge alól szabadult kelet-közép-európai országok közül ma is a legfejletlenebbek, legszegényebbek vagyunk, nagyon sokan okolhatóak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dorset Naga
2018. december 19. 21:04
Nem olvasol mértékadó magyarországi lapokat ahol bebizonyítják, hogy Romániában is jobb az élet mint idehaza. Ha eddig nem tetted kerüld , mert hazudik mind.
Vakfolt
2018. december 19. 20:15
Ez azért van, mert megszerezni sokkal könnyebb, mint megtartani.
yanoo
2018. december 19. 20:12
Nem olvas libsi sajtót? Románia már lekőrözött minket!
exfahrenheit
2018. december 19. 20:10
"És ezért nemcsak a jelenlegi kormány, hanem az azóta eltelt időszak minden vezetője felelős. Az elbaltázott privatizálás, a semmi pénzért elkótyavetyélt és szétlopkodott ipar, a csigalassúsággal épülő infrastruktúra, a korrupció által elnyelt sok-sok milliárd hiánya, az elavult oktatási rendszer, a nincstelenségtől nyögő egészségügy helyzete sokak hibája" Ezek után végképp megbocsáthatatlan, hogy az erdélyiek a nyakunkra szavazták a fidesz 2/3-ot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!