Meg kell védenünk a demokráciát

2018. december 22. 17:03

Ezek közveszélyes szélsőségesek, akik a néppel akarják felszámoltatni a demokráciát.

2018. december 22. 17:03
Botond Bálint
Magyar Idők

„A sorsunk azon fog múlni, hogy képesek vagyunk-e a demokráciánkat életben tartani akkor is, ha viszonylag jelentős és komoly anyagi és médiabefolyással rendelkező csoportok meg akarják szüntetni azt.

A demokrácia egyetlen univerzális ismérve az, hogy egy értelmes szabályrendszeren alapuló választás eredménye alapján a kormányzat leváltható, és új állítható a helyébe.

Mostanában azonban a tetszőlegesen ­definiált kisebbségi csoportok jogainak olyan mértékű kiterjesztése történt meg, amely jogi és szociológiai értelemben is értelmetlenné teszi a többség fogalmát, és akadályoz minden olyan kormányzást, amely a militáns kisebbségi csoportok fő vagy összes követelését nem veszi eléggé vagy teljesen figyelembe.

Ez lehetővé teszi a többségellenes ideológiát valló csoportoknak, hogy »polgárháborúsítsák« a demokráciát, és teljesen komolyan követeljék a kisebbségi hatalomgyakorlást azon az alapon, hogy a mindenkori többség úgyis visszaélne a hatalmával. Arról nem is beszélve, hogy a militáns többségellenes csoportok médiafölényüknek köszönhetően a népképviselet összes, eddig minden demokráciában kiküszöbölhetetlennek bizonyult rendszerhibájáért a többséget és az aktuális kormányzatot teszik felelőssé.

Ma Magyarországon is egy ilyen folyamatnak vagyunk tanúi.

Sem az ultraliberális ellenzéki csoportocskák, pártocskák, sem a nyilas jellegű, populista Jobbik nem volt képes semmiféle választási lehetőséget adni a választóknak.

Az ellenzék, az ellenzéki sajtó és külföldi támogatóik mostani akciójának legfontosabb tulajdonsága az, hogy semmiféle konkrétumot nem tud felmutatni.

Egyetlen »mondanivalója«, hogy »Ha győzünk, jobb lesz!«.

Ne feledjük el, hogy a most tomboló ellenzék nem demokráciát akar, hanem egy leválthatatlan kormányra cserélné a mostani, nyilvánvalóan magát leválthatónak gondoló és úgy is viselkedő kormányzatot.

Ezek közveszélyes szélsőségesek, akik a néppel akarják felszámoltatni a demokráciát.

Senki nem állítja, hogy a Fidesz-kormány tökéletes, hogy nem tehetne akár mindent jobban. Tényleg minden hiba jellemző rá, ami bármilyen valóságos kormánynál előfordulhat.

Azonban mi, Fidesz-szavazók a valósághoz mérjük a kormányunkat, és nem utópiákhoz. Egy valóságos kormány ilyen.

Nagyon komoly társadalmi többséget kell szembeállítanunk a törekvéseikkel. Őket és külföldi megbízóikat csak a politizáló, szavazó magyar választók erős többsége rettenti el a helyzet további eszkalálásától.

Ebbe a többségbe bele kell tartozniuk azoknak az ellenzéki szavazóknak is, akik egy működő és fejlődő országot többre becsülnek egy utópia megvalósításába – nem először – belepusztuló országnál.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 100 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2018. december 23. 19:47
"Ezek közveszélyes szélsőségesek, akik a néppel akarják felszámoltatni a demokráciát." Meg kell védenünk a demokráciát a libsibolsinácikkal szemben!
PGuszti
2018. december 23. 13:02
Sajnos reális a szerző által vázolt veszély. Mindannyian láthatjuk, hogy Németországban, Svédországban a demokrácia már működésképtelen, a sajtó szabadságát teljességgel felszámolták. Hosszabb távon pedig a bevándorolt félanalfabéta mohamedán tömeg fogja hatalomra juttatni ill. hatalomban tartani a keresztény gyökerű nemzeteket (egyre sikeresebben) felszámoló baloldali pártokat.
balbako_
2018. december 23. 08:42
Ahová betették a lábukat -Arab Tavasz, Ukrajna, Macedónia stb - ott felszámolták a demokráciát a söpredék uralma valósult meg. Próbálkoztak Csehország, Szlovákia, Magyarország, Lengyelország és mindenütt, kosz, piszok, csürhevircsaft kísérte, amit az illető ország külföldön képzett terroristái vezettek.
3M..
2018. december 23. 01:03
Fidesz: Meg kell védenünk a demokráciát. Ismét, Salgótarján? Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!