Hoppá: van, amiben pártszimpátiától függetlenül is egyetért az „internet népe”

A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.

Ez lett az emberiség történetének legnagyobb összeesküvése. Folytatását tervezik.
„Hely hiányában nem részletezem, hogyan fúrta meg a konkurencia, élén Bellel Tesla találmányát. Összefogtak ellene, és Morgan nekik hitt. Elzárta a pénzcsapot, és ezzel száz évre megfosztotta a világot egy korszakos találmány bevezetésétől.
Ráadásul ennek történelmi következménye lett.
1914-ben a német császár vezetékes telefonüzenete későn jutott el a luxemburgi határra, s így hiába szerette volna, már nem tudta megállítani a katonai előrenyomulást. Kitört az első világháború, amelynek vége felé felbukkant a semmiből a káplán Hitler, a kiugrott papnövendék, Sztálin, és a harmatgyönge filozófus, Lenin, akit lezárt vagonban, zsebeiben irdatlan mennyiségű pénzzel – ölében meg egy jól fejlett szifilisszel – küldtek haza Svájcból. Így tervezték a 19. század végén a nagyhatalmak, és így is lett. Ránk zúdult a bolsevizmus és a nácizmus. Előzményeit nagy gondossággal Szolzsenyicin írta meg Lenin Zürichben című könyvében.
Ez lett az emberiség történetének legnagyobb összeesküvése. Folytatását tervezik. Kik? Hol? Mikortól? Isten tudja. Vagy már ő sem?”