Boia úgy véli, Kolozsvár és Nagyszeben újra közelebb kerül majd Budapesthez, vagy Bécshez, mint ahogyan közigazgatásilag Bukaresthez áll közelebb.
„Nem véletlenül ragadtam ki ezt a passzust, hiszen a továbbiakban, amikor a jövendőre vonatkozó kérdésekre tér ki, Boia épp ebben látja a megoldás kulcsát: a műveltség-képzettség általi felzárkózásban, mert országát a modernizációs folyamat kellős közepén találtatott szereplőnek tartja, s e kétszáz éve elstartolt történetre szerinte ugyancsak elférne a folytatás.
Hogy ez az epizód miként zajlik le, arra nem fog válaszolni, inkább a lehetőségekről beszél: arról, hogy a nemzetállami kereteket óhatatlanul felváltja valami más, amit ő a technológiai fejlődés eredményeként kialakult új világhelyzet eredményeként előlegez meg. Addig is míg a világ eldönti, merre, és meddig, belül, az épp aktuális határok között is jó eséllyel a szétfejlődés tanúi lehetünk, amennyiben nincs átfogó elképzelés arról, hogy a leszakadt Moldova és némely déli vidékek felzárkóztatására milyen stratégiát dolgoznak ki és alkalmaznak.
Boia úgy véli, Kolozsvár és Nagyszeben újra közelebb kerül majd Budapesthez, vagy Bécshez (kulturálisan, életvitelben), mint ahogyan közigazgatásilag Bukaresthez áll közelebb. De a leginkább európailag integrált romániai réteg az a három és fél millióra taksált tömeg, amely elhagyta az országot, s ezzel az emigránsaránnyal már globális viszonylatban ott állunk a dobogó második fokán, rögtön Szíria mögött – figyelmeztet a múltat átértékelő, a jelentől elkeseredő és a jövő miatt aggódó történész.”