A tudomány alkonya – az illegalitás útjai

2018. november 15. 07:34

Most újból rajtunk a sor, ki kell álljunk a NER-rel szemben.

2018. november 15. 07:34
Lipusz Balázs
Mérce

„Hát most újból rajtunk a sor, ki kell álljunk a NER-rel szemben. Túl messzire menetelt a tudomány és az emberek önállóságába. Meg kell mutatnunk nekik, és ami mindennél fontosabb, a bizonytalan embereknek ebben az országban, a Párt nem mindenható. Felállíthatták a kancelláriát, aláírathatták velünk a hallgatói szerződést. Megnyirbálhatták a munka törvénykönyvét, tönkretehették a jogállamot. Ezekkel mind-mind csak nekünk kedveztek, tudtukon kívül. Ugyanis a NER ellenforradalma eltaposta, lerombolta a gyenge, álnok jogállami kereteket, melyeket zárt ajtók mögötti paktumokkal és oktrojált alkotmányozással hoztak létre felettünk a rendszerváltáskor. Melynek szövevénye puha közönyösség bársonyába takart minket, és elégedett telehasú tekintetünk előtt homályba burkolta a politikai-gazdasági elit összefonódó maffiatevékenységét.

A romokon kezdhetünk építkezni, nem kell meglévő struktúrákhoz igazodni, renoválásokat tartani. Menjetek el november 14-én az ELTE Társadalomtudományi Karán tartandó hallgatói fórumra. Ismerkedjetek meg a többi elégedetlennel, egymással; gondolkodjunk közösen a jelenről és jövőnkről. De ez csak egyetlen kis lépés lehet a demokratikus önállóságunk újraépítésében.

Meg kell szervezni magunkat, nem lehetünk továbbra is laza pókhálója csüggedt egyet nem értésnek, alkalmi tüntetgetésnek; vastag posztószőttese kell legyünk az ellenállásnak. Így majd ahányszor csapást mér a későbbiekben bármelyikünkre is a Párt, szövetségünk szorosabbá válik.
A közvetlen környezetünkben kell elkezdeni az építkezést, melyre majd a demokratikus Magyarország alapjait lehet helyezni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. november 15. 12:54
SZER?
nemecsekerno_007
2018. november 15. 11:59
Szerezzetek szponzorokat...
luisbathhelena
2018. november 15. 11:04
Ha nem is a tudomány, a tudás alkonya már eljött a szerzőnél. Ti. a világon az egyik legvitatottabb kérdés, hogy a gender studies tudomány-e. Szerintem nem, sokkal inkább politikai bunkósbot, mint az "antiszemitizmus". Az utóbbi legalább nem tekinti magát tudománynak. Az a gyanum a magyar népesség 99,99999 százaléka kiválóan elvan genderék nélkül, így az állami finanszírozása indokolatlan. Ezügyben liberális vagyok, ha van rá igény, tanulja bárki- magánpénzből.
brekker
2018. november 15. 09:43
"Meg kell szervezni magunkat, nem lehetünk továbbra is laza pókhálója csüggedt egyet nem értésnek, alkalmi tüntetgetésnek; vastag posztószőttese kell legyünk az ellenállásnak. Így majd ahányszor csapást mér a későbbiekben bármelyikünkre is a Párt, szövetségünk szorosabbá válik." Méghogy kihalt az irónia!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!