TGM, a diabolikus marxista

„Tamás Gáspár Miklós 70 éves. Ünnepi szavak kellenek, az életmű áttekintése és magasztalása. De talán éppen ez lehetetlen, ezt teszi lehetetlenné maga az életmű: áttekinteni és magasztalni az egészet. Nem mintha ne lenne benne folytonosság, de sokkal, sokkal érdekesebb a megszakítottsága. Mindenkinek megvan a maga TGM-je, én se beszélhetek másról, mint a magaméról, kockáztatva, hogy elvész az »általános TGM«, az áttekintés és az életmű egysége.

Az életművet azok a választások tagolják, amelyek politikai nézeteiben végbementek; de nem csak a korai baloldali irány konzervatívra váltása, majd az újra balra fordulás nagy fordulópontjairól beszélek itt. Ha Lukács György életét egyetlen választása határozta meg, amikor a kommunizmus mellett döntött, és amellett mindhalálig kitartott, akkor TGM útja a választás állandó lehetőségéről és annak állandó feladatáról beszél. Lukács választása a »Párt« nevét viselte, TGM választása a »mozgalom« névre hallgat. Ha nem lenne ilyen alternatíva a magyar baloldali gondolkodásban, azt kellene hinnünk, hogy marxistának lenni, baloldalinak lenni, sőt kommunistának lenni valóban egyet jelent – legalábbis is itt Magyarországon és tágabban Kelet-Európában – a pártossággal, a kollektivizmussal, a »realizmussal«. TGM a biztosíték arra, hogy létezik – itt is – elkötelezettség intézményi túlhatalom nélkül; demokratikus részvételiség »tipikusság« (az általános alá vetettség) nélkül; valamint politikai és esztétikai irrealizmus, az adott lehetőségeknek alá nem vetett gondolkodás.

Amikor azt mondom, én csak saját Tamás Gáspár Miklósomról írhatok, az persze azt jelenti, hogy a jelentős baloldali gondolkodóról írok. Nagy »fordulata« fiatal baloldali irodalomelmélészként ért, és eleinte nem kevés gyanakvással figyeltem. TGM mégiscsak az a filozófus volt, akit Roger Scruton mint Lukács György ellenszerét ajánlgatott könyve magyar kiadásának előszavában: a konzervatív gondolkodás hazai képviselője. Lassan vált nemcsak a magyar, de a kelet-európai baloldal ikonikus alakjává, legalább annyira tanulmányai, mint publicisztikája és aktivista tevékenysége nyomán.  Egy mozgalmár esetében mindig szoros az összefüggés az elméleti és a gyakorlati tevékenység között, és soha nem meglepetés a nézetek állandó felülvizsgálata. Egy mozgalmár nem rendszert alkot, hanem pillanatnyi eszmetöredékeket sző egybe. TGM politikai publicisztikája éppoly fontos, mint tanulmányai (a 2004-es Szegény náci gyermekeink a harmadik Magyar Köztársaság talán legfontosabb  politikai esszéje, amely alapvető megszűntének megértéséhez), de mint minden filozófus esetében, csak összefüggésében értelmes.”