„Hogyha valaha is el fog szakadni Erdély Romániától, az nem a magyarok, nem a szászok, nem az oroszok, nem az amerikaiak vagy ez Európai Unió miatt fog történni. Akik meg fogják elégelni a bukaresti vezetést, azok épp az erdélyi románok lesznek.
Az erdélyieknek elegük van a faragatlanságból, a Bukarestből »importált« balkáni felületességből és cselszövésből. Ezek a sajátosságok ismeretlenek voltak száz évvel ezelőtt az Osztrák–Magyar Monarchiában. Egy évszázada erőlködik Bukarest, hogy Erdélyt, a Bánátot, a Partiumot és Máramarost lezüllessze a Kárpátokon túli területek szintjére.
Azonban száz esztendő sem volt elég, hogy ezt a nemzeti »célkitűzést« elérjék, még akkor sem, ha nekünk, erdélyieknek még a saját történelmünkhöz, a »regionális büszkeségünkhöz«, a kultúránkhoz és a hagyományainkhoz való jogainkat is elvették. Ebben az Európában egyedülálló multikulturális térben folyton elhintették a magyarok és a románok közti ellenségeskedést, erőltették a kisebbségek asszimilációját, kiárusították a szászokat és a zsidókat, és igyekeztek folyton bomlasztani az autentikus erdélyi értékeket. Azt a görög katolikus egyházat, amelynek jórészt a nemzet kiteljesedése köszönhető, törvényen kívül helyezték.”