Mi az ellenzék világképe?

„Heller Ágnes vetette fel korábban, hogy hiányzik az ellenzék ideológiája, miközben a jobboldal jól érthetően kommunikálja a sajátját. Mondhatjuk, valójában ez vezetett a 2/3-os győzelemhez. Most hogy az ellenzék egyetértett a Sargentini-jelentéssel, ami az európai értékek hiányát kifogásolta a kormánytól, különösen érdekessé válik, mi az ellenzék eszméje. Tegyék nyilvánossá, lássuk, vagy talán szégyellik!?

A jobboldal az Alkotmányában, törvényhozásában, napi kommunikációjában kijelenti, hogy mit vall értéknek, minek a védelmét tűzi zászlajára az európai ideológiai harcban. Írásba foglalta a keresztény kultúránk védelmét. Isten és a közösség kapcsolata egyértelmű: »Istené a dicsőség!« – mondta a kormányfő a győzelem éjszakáján. Ugyancsak rögzítették a Szent István-i örökség folytatásának szándékát az Alkotmányban.

A népesedéspolitika a gyermekvédelem, az élet védelme fogantatásától kezdve, a család, mint egy férfi és nő szövetségének védelme egyértelmű a törvénykezésből. Hasonlóan félreérthetetlen a nemzetállam és annak értékei valamint a szuverenitás védelme. A nemzet kultúrájának védelme a tömeges migráns invázió másféle kultúrájától való védelmet is jelenti, tehát a migráció elutasítása egyben a nemzet védelme. Ezek mind azok a területek, amelyeket Nyugat Európa, az EU mai törekvése lépésről lépésre lerombolni igyekszik. Ezt az Európát a Momentum »mag Európának«, a szocialista és más baloldali pártok progresszív Európának nevez és mellettük áll, amit a Sargentini szavazáson is láthattunk. Ugyanezt láthattuk, a régi lelkét elveszejtő Jobbik bizonytalan politikájában.

Milyen a nyugati világkép?

Ha tudni szeretnénk a Nyugatnak tapsoló ellenzék világképét – amit titokban igyekszik tartani – akkor a mai neoliberális világ eszméjét kell feltárnunk. Azt az ideológiát, ami egy jól kidolgozott idea, és az évek alatt egyre jobban kirajzolódó szélsőséges formát vett fel. Kezdetben szerény arcot mutatott, világjobbítóként lépett fel a II. világháború után egy jogos békevággyal jelentkezett. Henri Bergson és Karl Popper nevéhez kötik a kezdetet, akik egyenlőséget akartak a világnak a Nyílt Társadalom eszményében. Azt mondták ne legyenek többé diktatúrák, legyen demokrácia, parlamentáris rend olyan kormányokkal, akik folyton megújítják magukat, javítják a hibákat. Ebből azonban mára egy szélsőséges ideológia lett, mert a túlfeszített egyenlőséget és a hierarchia lebontását tűzte minden területen zászlajára. Ebbe besegítettek a liberális és posztmodern filozófusok, így művük mára komplexitásában nyilvánul meg, és a nyílt társadalom »egyetemes eszméjének« képében lép színre, ahogy ezt Soros György kifejtette könyvében.”