A kiképzés

„Beszélgetések során gyakran elhangzik a »régi szoci politikusok jobbak voltak« kezdetű elmélkedés. Elsősorban Horn Gyula neve szokott felmerülni, de még akár az utolsó dinoszauruszok, Kovács László, vagy Lendvai Ildikó neve is előkerül. És valóban, magam is hajlok rá, hogy a »régieket” tehetségesebb, ügyesebb politikusnak tartsam, mint a maiakat a szocialisták között.

Természetesen nem tartom Hornt és kortárs elvtársait »jó« politikusnak, mert a jó az morális kategória és valami többet jelent számomra, mint érvényesülési képességet, vagy politikai szimatot, melyek szükségesek a politikai pályához. A régi szoci politikusok semmiképpen sem voltak morális értelemben jók, éppen ellenkezőleg. Nevezzük őket talán ügyesnek, mert ez jobban kifejezi a pusztán machiavellista értelemben vett politikai teljesítményüket. És ez az ügyesség sem a közjót szolgálta, hanem pusztán a választókkal folytatott kommunikációban, a párt irányításában és a személyzeti politikában – összefoglalva a választási sikerességben – nyilvánult meg. (...)

Mai szemmel nézve meghökkentő, hogy ebben a rendszerben milyen csekély szerepe volt a pénznek. Az egész társadalmat átszőtték a szívességi viszonyok. Én segítek neked, te segítesz nekem, mindenki tudott valamivel szolgálni a másiknak. Ezeket aztán számon tartották anélkül, hogy bármilyen formális megegyezést kötöttek volna. A pénz, mint értékmérő, kevéssé vett ebben részt. Nélküle is mindenki képes volt megítélni, hogy melyik szívesség mennyit ér és aktuálisan ki tartozik kinek. (...) Ez azonban rendszerváltozással véget ért. Onnantól csak a lopott vagyonnal való sáfárkodás, a pénz uralta kapcsolatok jöttek. A régiek lassan kihalnak és az újak már belecsöppentek a szüleik, rokonaik által rabolt vagyonba, nem kellett harcolniuk semmiért. Nem csoda, hogy semmiféle alkalmasságot nem képesek mutatni, mivel a kiképzésük elmaradt, márpedig az igazi, hatékony galádságot is tanulni kell.

Ezért tart ott az MSZP, ahol, és ezért beszélünk a »régi jó« szocialistákról.”