Így konszolidál

„Berlinben tárgyalt 2012 februárjában Lázár János, a már két éve kormányzó párt frakcióvezetőjeként. A Fidesz német testvérpártja, a kormányzó konzervatív CDU/CSU pártszövetség képviselőivel folytatott »nyílt és őszinte, családon belüli, illetve barátok közötti« megbeszéléseket. Úgy nyilatkozott, ezek során az utóbbi időszak valamennyi vitatott kérdését áttekintették, a partnerek azt kérték, hogy »kevesebb konfliktussal és több megértéssel kormányozzunk a következő két évben, ami egybevág azzal a céllal, amelyet mi konszolidációnak nevezünk«. Lázár németországi útja előtt nem sokkal már Orbán Viktor is ezt emlegette Martin Schulznak, amikor az felvetette, hogy »ne konfrontálódjon, hanem próbáljon megegyezésre törekedni Magyarországon«. Erre válaszolta a miniszterelnök hangsúlyosan, hogy »Magyarországon konszolidáció zajlik, közös társadalmi és gazdasági program mögött próbáljuk meg egyesíteni az embereket, és nem akarjuk megosztani a társadalmat«.

A konszolidáció a szavak köznapi és voltaképpen politikai jelentése szerint is a közállapotok helyreállását és az új uralmi rend megszilárdulását jelenti. Ez 2010 után nem lett volna túl nehéz feladat, mert a pénzügyi válság utáni kegyelmi helyzetben soha nem látott mennyiségű pénz ömlött az országba, a kormány felhatalmazottsága pedig kétharmados volt. Az évtizedben számos jel mutatott abba az irányba, hogy az Orbán-kormány a kedvező körülményeket hatalmának eszelős mértékű stabilizálására használja majd, de azt aligha hihette bárki is, hogy gazdasági és politikai túlsúlyát nem konszolidációra, hanem ellenkezőleg: a folyamatos és beteges ellenségkereséssel állandó harckészültségben tartja szimpatizánsait, és ilyen helyzetben nyilván a vele szemben állókat is. Ma már elmondható, hogy nem a társadalmi nyugalmat és békét teremtette meg, hanem saját lelki és mentális állapotára formálja az országot.”