„Rengeteg információra lenne még szükség ahhoz, hogy reális képet kapjunk a magyarországi gyermekházasságokról és az azzal kapcsolatos hivatali, hatósági gyakorlatról.
De önmagában ezek a számok, és hogy a jelenség itt van a mindennapjainkban, mindenképpen el kellene hogy indítson legalább egy vitát, és nyílt kommunikációt, szembenézést arról, hogy mit gondolunk a gyerekekről, és az ő helyzetükről.
Tudom, hogy sokak fejében elsősorban az realizálódik, hogy »ez a probléma roma családokat érint, és alapvetően ez kulturális kérdés«. Lehet, hogy így van. Nem tudom, mert erre nincs statisztikai adat. Azt viszont tudom, hogy Magyarországon a jogszabályok mindenkire egyenlően vonatkoznak. Egy roma lánynak sincs kevesebb joga iskolába járni, tanulni, világot látni, mint egy nem romának. Ahogyan nincs »külön jogosítványa« sem arra, hogy tizenévesen már rendszeres szexuális kapcsolatot létesítsen, párkapcsolatban éljen és gyermeket vállaljon. Ha ezt a hatóságok természetesnek veszik, ha mi, társadalmi szinten természetesnek vesszük, hogy ez így van, akkor súlyosan megsértjük (nemcsak az érintett) hanem valamennyi magyarországi gyerek jogait.
Tisztában vagyok vele, hogy ez egy bonyolult kérdés, és nem lehet sem gyorsan, sem pedig egyszerűen megoldani. De az, ami most történik, hogy úgy teszünk, mintha ez az egész nem létezne, de legalábbis nekünk semmi dolgunk vele, az a létező legrosszabb »megoldás«.”