„Már több cikkünkben is foglalkoztunk azzal, hogy az USA egyik legfontosabb társadalmi problémája jelenleg az az ideológiai, politikai megosztottság, ami évtizedek óta nem látott szinten ver éket az állampolgárok közé, ellehetetlenítve az érdemi vitát és a konszenzust. Az egyik oldalon ott vannak a Trumpot már-már militáns radikalizmussal elutasító és megbuktatni akaró, magukat Ellenállásnak (Resistance) nevező amerikaiak, míg a másik oldalon sokan kritikátlan rajongással isszák a republikánus elnök szavait, és liberális fake news-t kiáltanak minden esetben, mikor szeretett elnöküket valaki kritizálja.
A két oldal (republikánusok-demokraták) feloldhatatlannak tűnő, szimbolikus vitákat helyeznek kommunikációjuk középpontjába.Ennek következtében a választásokon évről-évre egyre kevesebb ember vesz részt, és a közbeszédet alapvetően a politikai spektrum két végpontján álló politikusok és vélemények tematizálják. Amerikát ma leginkább olyan kérdések foglalkoztatják, mint az abortusz megnehezítése, a szexuális kisebbségek jogai, vagy hogy megengedett-e egy NFL-játékosnak úgy tiltakoznia a feketéket sújtó rasszizmus ellen, hogy nem áll fel a himnusz alatt.