Ismét elbántak a magyar tanítókkal

2018. október 05. 15:39

Azért kevesebb, mint a magyar tanítóknak, mert a kisebbségi osztályokban pluszban vannak a román órák.

2018. október 05. 15:39
Cseke Péter Tamás
Maszol

„Kiss Imre háromszéki főtanfelügyelő az előkészítő osztályos diákok példájával szemléltette a volt miniszter rendeletének Szabó Ödön által is vázolt ellentmondásait. Magyarázata szerint a magyar oktatásban a kerettanterv heti 22 órát ír elő, ebből a tanító 18 órát tart meg, mert a két tornaórát, az idegen nyelvet és a vallásórát szaktanárok tartják. Ezzel szemben a román osztályokban tanító pedagógusoknak heti 19 órájuk van a kerettantervben. Azért kevesebb, mint a magyar tanítóknak, mert a kisebbségi osztályokban pluszban vannak a román órák. Ugyanakkor a román tanítók sem tartják meg a tornaórákat, az idegen nyelvet és vallásórát, viszont az ő fizetésük meghatározásakor a kerettantervben előírt órákat veszik alapul, nem a gyakorlatban megtartott 15 órájukat.

A főtanfelügyelő szerint a miniszteri rendelet azzal próbálja kivédeni az ellentmondást, hogy előírja a román tanítóknak, hogy jelen kell lenniük a torna-, idegennyelv és vallásórákon is, vagy heti 4 órában iskola utáni tevékenységet kell szervezniük a diákjainknak.

»Mivel a magyar tanítók gyakorlatban 18 órát tartanak meg, nekik további heti 1 órát jelen kell lenniük vagy a torna-, idegen nyelv vagy vallásórák egyikén, a többi 3 órában elmehetnek például a piacra« – magyarázta Kiss Imre. Hozzátette: ez alapján a magyar és román tanítók egyforma fizetést kapnak, a kisebbségi tanítóknak nem fizetik ki a román órákért járó plusz juttatást.

A Szabad Tanügyi Szakszervezet Kovászna megyei elnöke, Nagy Gábor szerint a rendelet ellentmond a munkatörvénynek és a tanügyi törvénynek is, amely kimondja, hogy kisebbségek nyelvén tanítóknak ki kell fizetni a heti plusz négy órát, ezért ha kell, bírósági úton keresnek jogorvoslatot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Magyarok Pásztora
2018. október 07. 15:53
"Ne hagyjatok a templomot, a templomot es az iskolat"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!