Ebbe a balos patriotizmusba hogyan fér bele az a kijelentés, miszerint igaza van a Fidesznek a migrációs politikai alapvetéseiben?
Kezdjük kicsit messzebbről. Amikor elindult a Jobbik rasszista-cigányozós kampánya, majd a Fidesz migránskampánya, akkor a balliberális reakció mindössze annyi volt, hogy a jobboldal gyűlölettel mételyezi az embereket, és mindenki egy gyűlölködő zombi lesz. Pedig- és ez a lényeg! – a problémafelvetés helyes volt. Pontosabban volt benne olyasmi, ami azonos volt az emberek mindennapi valóságával. Ez akkor is igaz, hogyha a Jobbik rasszista módon beszélt egy közbiztonsági problémáról, a Fidesz pedig felelőtlen módon az EU-egyik legsúlyosabb kérdéséről. De utóbbi lényege mindenképpen az, hogy ki dönti el: ki élhet Magyarországon és erre mennyit áldozunk az említett jóléti állam közpénzeiből. És igen, vállalom: a kerítéssel morálisan egyet lehet érteni, és jobban tenné az ellenzék is, ha ezt tudomásul venné, mert a szavazói is szeretik a határzárat.
Érdekes időzítés morális vállalhatóságot emlegetni azután, hogy kiderült: a kormány gyakorlatilag éhezteti azokat, akiknek elutasította a menedékkérelmét.