A határ mint a legdrágább szerb szó

„Ám ma sincs az a szerb politikus, aki elfogadná Koszovó függetlenségét. Ha így tenne, rögtön belebukna (egy-kettő akad, de még a partvonalon kívül sincsenek, nemhogy a pályán). A teljhatalmú Vučić rendszere kísértetiesen hasonlít a NER-re (vagy fordítva): kétharmad, megosztott avagy alternatívát nem kínáló ellenzék, oligarchák és alacsony bérek, masszív kivándorlás. Csak annyival jobb a helyzet, hogy a Szerbián kívüli szerb(horvát-bosnyák) nyelvű médiából, így a boszniai Al Dzsazírából vagy a több országban működő N1 tévéből azért lehet tájékozódni. Nem mellékes különbség az sem, hogy a Nyugat-Balkánon szinte nincs nap, amikor a konkurens maffiák ne végeznének ki egy-egy helyi »vállalkozót«. (De legalább nem etnikai alapon...)

Megbékélésre nem, de megegyezésre mégiscsak számítani kezdtek az optimisták. Az USA-nak, Brüsszelnek, a »németeknek«, de már az »oroszoknak« is elegük van a konfliktusból. Egyezzenek meg, akárhogyan. Még a területcsere is elfogadható, csak legyen már stabilitás – még ha ez olyan precedens lenne  Európában, ami újabb konfliktusokat generálna. Bár az európai vezetők szerint ez egyszeri esetet jelentene, másnak eszébe sem juthatna.”