Pressman már az amerikaiaknak is irtó ciki volt: a lehetséges utódja mindent helyreállítana
„Az amerikai nép nevében bocsánatot kérek ezért a viselkedésért” – mondta Bryan E. Leib.
A gyarmatosítás korának vége, s ez ma egyre nyilvánvalóbban megmutatkozik az egyházban (annak kormányzásában, teológiai reflexiójában stb.) is.
„Mindenekelőtt szembetűnő Európa térvesztése a világegyházban. Természetesen (történelmi és teológiai okok folytán) a Katolikus Egyház középpontja továbbra is Róma (Vatikán) marad s ezt Európa gazdasági és intellektuális ereje, valamint az adminisztrációban szerzett évezredes tapasztalatai is támogatják, ám a demográfiai arányok megváltozása egyre világosabban érzékelhetővé válik a középpontban is (annál is inkább, mert a folyamat a belátható jövőben megfordíthatatlannak látszik). A gyarmatosítás korának vége, s ez ma egyre nyilvánvalóbban megmutatkozik az egyházban (annak kormányzásában, teológiai reflexiójában stb.) is. Politikai szempontból ma már senki sem vitatja, hogy a világ többé nem működtethető egyetlen központból: meg kell barátkoznunk a több súlypont – lehetőleg kiegyensúlyozott és békés – együttélésének modelljével, melyet a profán intézmények világában az Egyesült Nemzetek Szervezete moderál, kiegyensúlyozva az anomáliákat. (A populizmus előretörésének egyik lehetséges pozitív olvasata szerint az izolacionista és protekcionista politikát űző Donald Trump elnökké választása arra bizonyíték, hogy ma már az Amerikai Egyesült Államok sem bír többé olyan gazdasági, katonai, politikai-ideológiai stb. súllyal, amely lehetővé tenné számára, hogy egyedül irányítsa a világot.) Mutatis mutandis, a dolognak egyházi szempontból is van jelentősége. Egyre világosabban látszik, hogy Róma irányító szerepe is változóban van: sem demográfiailag, sem gazdaságilag, sem pedig teológiailag nem engedheti meg magának, hogy az irányításban az elmúlt fél évezred központosító – és a frissen felfedezett „új földrészek” viszonylatában nemegyszer etnocentrikus-kolonialista – reflexeit kövesse. Ezek az attitűdök részben a gyarmatosító hatalmakkal való kapcsolattartásból ragadtak rá; a pápai primátus gyakorlása terén pedig éppen Európán belül történtek szomorú visszaélések. Úgy tűnik, az egyház irányításában régebbi hagyományokhoz kell visszanyúlni. Várhatóan a pápa elsőségének – a püspökök közötti tekintélyének és elsőségének (szakszóval: a primátusának) modelljét az első évezred szolgáltatja majd: újra intelligens, békéltető és közvetítő szerepet kell játszania a globális világegyházban elkerülhetetlenül fellépő feszültségek, ellentétek és viták kiegyensúlyozása, elsimítása érdekében.”