Nyereg alatt puhított ország

2018. szeptember 04. 11:58

Az egyik, féltörök nagyapám családját Agbabának hívták. Valaki igazán beprotezsálhatna Orbánnak.

2018. szeptember 04. 11:58
Lendvai Ildikó
Facebook

„A miniszterelnök Kirgizisztánba utazott, hogy részt vegyen a Nomád Világjátékok programján valamint -a házigazdákkal és Kazahsztán, Azerbajdzsán, Törökország vezetőivel együtt- a Török nyelvű Államok Együttműködési Fórumán. Érthető, valahol csak meg kellett ünnepelnie a mohácsi vész aug. 29-i évfordulóját. A Nemzetközi Türk Akadémián megfigyelői státuszt kaptunk, ez is világos: mi ezt a négy államot figyeljük meg, hátha még valamit át lehet venni a politikájukból. A kormányfő rávilágított, hogy »a magyarok Attila kései leszármazottjának tekintik magukat, a hun-türk eredet alapján állunk, nyelvünk a türk nyelvekkel áll rokonságban.« Ebből is látszik, milyen felesleges a Magyar Tudományos Akadémia. (Ld. még a »Sztálin a nyelvtudományról« c. kötetet, isten bizony volt ilyen.)

Nem azért, de eljött az én időm. Azt nem tudom, hogy Attila kései leszármazottjának vagyok-e tekinthető (az ő életében egy bizonyos Ildikó elég kétes szerepet játszott), de az biztos, hogy az egyik, féltörök nagyapám családját Agbabának hívták. Valaki igazán beprotezsálhatna Orbánnak. És az is nagyon igaz, hogy nomád nép vagyunk. Most azt a nomád világjátékot játsszuk, hogy még másfélmillióan akarnak elvándorolni. 

Nyereg alatt puhított ország.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2018. szeptember 06. 07:18
Ledvai Ildikó - kommunizmus alatt puhított agy.
Tehetős Totó
2018. szeptember 05. 17:39
Most is az vagy: agg baba
orion
2018. szeptember 05. 00:52
Agyadat kellett volna nyereg alatt puhítani. Bár lónak kárt nem okoznék, szóval valami másra kellene azt a nyerget tenni a puhítás előtt. Jesszus!
Aerion
2018. szeptember 04. 20:18
… Az egyik, féltörök nagyapám családját Agbabának hívták ... De hogy lett belőle féltörök?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!