Európai csillaghullás

 „I have become comfortably numb” (Pink Floyd)

Altiero Spinelli ücsörög a strasbourgi Au Crocodile egyik diszkrét asztalánál, tekintete homályos. Kénytelen fogadni Judithot, hiszen vastapsot kapott, ami jár, az jár. A holland a rá jellemző vehemenciával beszél, megalkuvást nem ismerve, de feltétlen a sokszínűség és dialógus jegyében ecseteli föderalista terveit. Altiero figyelmét a hangfoszlányokon túl a látvány konyhában dolgozó, európai pedigréjű háromcsillagos séf vizionárius mozdulatai kötik le. Bár Judith természetszerűleg vegán menüt kért, a Mester ezt felülírta. Ropogós krokodil steaket rendelt neki, a klubtagok áldásával. Ártani nem árthat, legfeljebb kijózanító hatása lehet.

Ülök és nem tudok aludni. Szemlátomást ezek már csak ilyen, houellebecqi disztópikus idők. Az ember vagy aggódva figyeli a gyerekei jelenét, vagy jövőjüket fürkészi gyakorlati jólétben, mégis szomorúsággal vagy tragikomikummal vegyes kíváncsisággal. Lezajlott az Európai Parlament egyik hosszúra nyúlt politikai csatája.

És olykor, valljuk be, „lisszaboni” erőfitogatása.

Hideg precizitással végrehajtott eljárási zsonglőrködéssel elfogadták a Sargentini-jelentést, ami a „jogállamisági garanciák” állítólagos megsértését rója fel a kormánynak. Madame Sargentini az amúgy marketing szempontból mutatós képviselői tapsvihar epicentrumában áll és maga sem akarja elhinni, hogy ekkorát tarolt. Kimerevítem a felvételt. A meghatottság és hála könnyei: ilyen fokú szemérmes mimikát még nem láttam harcos, militáns feminista arcon. „We are the champions”, búgja Freddy Mercury az európai intézmény hangszórókból. Megvan a minősített többség. Égnek a médiavonalak, készülnek a címlapok. Sargentini, a megváltó. Még nem sejtik, érzik, hogy ők jócskán az európai projekt sírásói.

No, de ne keverjük össze a szezont a fazonnal: a minősített és minőségi közötti lövészárok kérdésköre is ez. A minőségbiztosítási kritériumokat a közelmúltban meglehetősen alacsonyra tették az Európai Unió legfőbb választott és demokratikusnak titulált testületében. A jelentés elkészítését végigkísérő eljárási viszontagságok, tudatos simlizés, torzítás, csúsztatások, rész-és féligazságok hemzsegtek a dossziéban, amelyet azonban a föderális Európa megingathatatlan hívei büszkén lobogtattak a kontinens közvéleménye előtt. Imígyen szóla Zarathustra-jelleggel.

Közben igyekeztem nyomon követni az Európai Bizottság elnökének évértékelő beszédét, amiben ismerteti elképzeléseit, vízióját az évadra vonatkozóan. A teremben üres padsorok tátonganak, az elnök szánalmasnak nevezi a testületet és kijelenti, hogy többet nem szólal itt fel. Nos, ez várhatóan így is lesz...2019-ben átadja a stafétát. A politika a pillanat uralásának művészete, copyright GFG. Tisztelettel adózva az elnök öt éves mandátumának egyes elemei előtt, azért időszerű feltenni a kérdést, hogy valójában melyik pillanatot, melyik kihívást tudta uralni a magának egyre terjengősebb politikai szerepet vindikáló Bizottság. 

Nem tudok szabadulni a gondolattól, ami kísért egy ideje. Az idegzsába Európája. Isiász és Ikarosz..

A nemzetállami alkohol nyilván megfelelő képzettársításokat képes előidézni a laikus európai gondolkodóknál, de a föderális szinten is jól jön egy két pohárka szíverősítő. Képzeljük magunkat Juncker elnök helyébe. Nincs könnyű dolga, egy fragmentált EU-ban kellene vezért alakítania. Helyenként abszurd és nagy energiákat követelő helyzet. Figyelve a vitát, az érdektelenség mások számára akár szórakoztató is lehet, de számomra fájó és valamiképpen sértő erőtlenség sugárzik. Tragikomédia lehetne a műfaji besorolás, ha fikcióról lenne szó. Ez itt viszont valamilyen baljósló reményvesztettség, arány- és céltévesztés. 

A Játszótéri Filozófusok alapvetően kellő spontaneitással szemlélik a világ dolgait, kisebb-nagyobb sikerrel lekövetik a kiszámíthatatlanságot, a villódzó változásokat, melyek mind-mind a kortárs hétköznapi verklit jellemzik. Alapjában véve tehát mondhatni haladó szemléletűek.

Mindezzel éles ellentétben áll az, amit a világ vagy Európa fejleményeiről gondolnak: az erőltetett progresszió a kontinens lelkét zúzta szét. Európát a közelmúltban egy lélek nélküli testhez hasonlította Jaime Mayor Oreja, egykori spanyol belügyminiszter (a Mandiner interjú vele itt olvasható). Ezért tölt el minket, az alapító atyák szellemiségében hívő européereket szomorúsággal a fő kontextus, ami a mai EU intézményeket vezérli. A forradalom megeszi saját gyermekeit. A '68-asok Európája felfalja önmagát? Douglas Murray szerint Európa öngyilkosságot követ el azzal, hogy felülírja felmenői hagyatékát. A balliberális mainstream véreztetheti ki. „Believe in nothing. Even if it means sacrificing everything” – vonja le a következtetést Deutsch Tamás. Post-post everything is nothing, tesszük hozzá mi, gyermeki töprengők.

Douglas Murray brit konzervatív zsurnaliszta az Európa különös halála című nagy sikerű és olvasmányos tényfeltáró könyv szerzője vette a fáradtságot és felkerekedett, hogy saját szemével vizsgálja meg a migrációs hullám sújtotta régiókat. (Murray-portrécikkünket itt, könyvrecenziónkat pedig itt olvashatják - a szerk.) 

Következtetéseit egy régi vágású újságíró módszereivel párolta le, tárgyilagos formában. Holisztikus megközelítést alkalmazott, azaz minden érintettet megszólaltatott, legyen az a tengerből kihúzott illegális bevándorló, a helyi pék, a gyerekei hétköznapjait és Európa jövőjét féltő családanya vagy a rendkívüli nyomásnak kitett városka elöljárója. Meghallgattatott minden érintett, szemben Sargentini asszony misztikus és homályos, nem titkoltan egyoldalú eljárásával.

Murray idén májusban Budapesten adott elő az Európa jövőjének feltérképezésére szentelt konferencián. Előadásában fején találta a szöget: „Hölgyeim és Uraim, eljött az idő, amikor (európai) választott politikusaink csalódtak bennünk...” Nos, ezen a szellemes logikai csavaron érdemes elgondolkodni.

Ki a sokat emlegetett demokratikus alapértékek valódi őre? A választópolgárok világos felhatalmazásával bíró nemzetállami képviselet, vagy a birodalomépítő ambíciók jegyeit is megvillantó föderalista fenegyerekek?

Ahogy a lányom mondaná: Mama, gyere, most erre varrjunk gombot. Sejthető és látható, hogy pár gomb mintha leszakadt volna az európai közösség kabátjáról. A magyar miniszterelnök szavai sejlenek fel: újra kell gombolni az európai kabátot. Ehhez járulhat hozzá az európai közvélemény 2019 májusában, az EP választásokon. Az EP még nem érzi a vihar előszelét...

„This is the end, hold your breath and count to ten / Feel the earth move and then hear my heart burst again. / Let the sky fall,  when it crumbles we will stand tall, face it all together, at skyfall...” (Adele)