Nyílt levél Kurz kancellárnak

„És aztán mi itt, Magyarországon önbe helyeztük a bizalmunkat. Mondtuk, a büdös bunkó taxisofőr után, az oldalszárnyas kapu után itt van ez a fiatal, megnyerő pali, 27 évesen már külügyminiszter, igaz, ő is ugyanarra a Bécsi Egyetemre iratkozott be, mint a hülye Faymann, és ő sem végezte el, de hát mit csináljunk, úgy látszik, arrafelé ez a belépő a politikába. De mégis csak fiatal, megnyerő, tehetséges, és ami a legfontosabb, nem komcsi. Sőt, ami még ennél is fontosabb: ugyanazt képviseli a legfontosabb európai témában, a migrációban, mint mi!

És azt is tudtuk, hogy a fiatal Kurz külügyminiszter kiváló, baráti viszonyban van a szintúgy fiatal magyar külügyminiszterrel.

Aztán jött a kampány Ausztriában, és a Néppárt elnöke, ön, Kurz úr, minimum tíz alkalommal hívta a magyar külügyminisztert, és kért segítséget, tanácsot kampány ügyekben, és soha, egyetlen egyszer sem utasították el önt. (Ezt most majd le fogja tagadni, de ez nem számít, Kurz úr, hiszen az igazságot mindketten ismerjük. És a becstelenséget is. De erről majd később.) Majd kancellár lett önből, és mi újfent örültünk.

És aztán ön, minden előjel nélkül, egy nappal a „vita” előtt bejelentette, hogy pártja megszavazza a Magyarországot elítélő Sargentini jelentést, mindennel egyetért, stb., stb.

Rendben van, kancellár úr. Tegyenek így. Most ismétlem meg: immár ismerjük mindketten a becstelenséget is, amit újabban Kurznak (is) hívnak. Mi pedig ismét gazdagabbak lettünk egy tapasztalattal: Soha ne bízz az osztrákban!

Persze, már Zrínyink is erre figyelmeztetett bennünket, csak az a baj, hogy mibennünk úgy látszik örök és elpusztíthatatlan a naivitás. Az önsorsrontásig menő naivitás.

Ajánlom önnek tanulmányozásra a vasvári béke történetét. Nyilván van önöknek arról is egy osztrák történelem-magyarázata, hogy ne lenne, hiszen »te csak házasodjál, boldog Ausztria!«, igaz, kancellár úr? A házasságot pedig manapság már úgy is felfoghatjuk, hogy ön lefeküdt valaki(k)nek, valamiért, mert mégis csak első a vélt vagy valós érdek, a barátság és a becsület pedig ráér.

Nem baj, kancellár úr. Mi értjük ezt, van elég tapasztalatunk erről is, önökről is. Ön pedig még fiatal, nyilván fényes jövő előtt áll. Mondhatjuk nyugodt szívvel önnek azt, amit Leonidász mondott az áruló és becstelen Ephialtésznak: »Te ott, Ephialtész, élj örökké!«.

Ezt üzenjük önnek innen, Magyarországról. S talán még annyit: ön semmiben sem különbözik az elődjétől. Sőt, rosszabb nála. Faymann hülye volt és kommunista, de legalább nem akart másnak látszani. Ön ebben különbözik tőle. És ez nem az ön javára billenti a mérleg nyelvét.

Éljen Zrínyi Miklós, éljenek a Nádasdyak, a Frangepánok, éljen Petőfi és az aradi tizenhárom, éljen a magyar szabadság, éljen a haza!

Ön pedig igyon egy kávét a Havelkánál, kancellár úr, és kezdje el a feldolgozás nehéz és fáradtságos munkáját. Nem aggódok, majd megoldja. És magyarázatot is fog találni.

Ezekről a magyarázatokról szól a maga hazájának egész históriája.”