Ki nevet a végén?

„Tartok azonban tőle, hogy ha valaki, éppen Orbán nem kacarászik az unió fennállása óta első ilyen megbélyegzésen. Utóvégre pontosan tudhatja, hogy – ellentétben pártja reményeivel – ezt nem hajítják a fiókba a Tavares-jelentés mellé: hiszen éppen azért kerítettek rá sort, mert annak nem volt foganatja, kormánya rendíthetetlenül folytatta a liberális jogállam leépítését. Hogyne, védelmezői továbbra is akadnak, bár egyre inkább csak a szélsőjobbon, és fogyatkozóban a Néppártban. S a nehéz döntésektől szakmai ártalomként ódzkodó politikai vezetők szívesen halogatnak, de legalábbis húzzák az időt. Ürügyük erre persze most is lesz, lévén járatlan az út egy tagállam móresre tanításához, s a migráció kérdése okkal forró kása, Orbán és társai nem véletlenül tálalták fel, a világért sem engedve hűteni, tehát értelmes megoldást találni rá. Bolondok lennének eldobni fő fegyverüket. Ámde éppen ezért lesz az »Orbán-kérdés« – és az általa jósolt szélsőjobboldali előretörés – a tavaszi európai parlamenti kampány egyik kulcskérdése: meddig tűrhetők és főleg finanszírozhatók az unió alapértékeit semmibe vevők? A másfajta uniót hirdetők? Majd eldől, hogy ez mennyire hatásos fegyver a mai többség önvédelmében.

A néppártiak hamleti dilemmája arra vall, hogy nem hatástalan. Orbán harciaskodása naponta cáfol rá a kordában tartása előnyeit hangoztatókra. Viszont – a parlamenti vita is jelezte – harciasabbá teszi a normaszegést és korrupciót számon kérni követelőket is. S tavaszig több csata kimenetele is befolyásolja majd a nacionalista-unionista erők háborúját. Leginkább a Brexit alakulása lehet perdöntő, ha a brit belpolitikában a visszafordítás, vagyis a bennmaradás tábora mégis teret nyerne és új népszavazást, ellenkező eredménnyel. A német vagy olasz (és persze más) belpolitikai erővonalak módosulása szintén nagy hatással lehetne. De még az amerikai időközi választások és az elnök elleni eljárás kimenetele is, ahogyan – a másik irányban – két éve is.”