Pámblika miniszter nem tágít

2018. szeptember 07. 18:04

Ennek ellenére a tanfelügyelőségek és iskolaigazgató már elkezdtek kapkodni, hogy a feudális felépítésű oktatási rendszerünk fejének, Pámblika miniszter úrnak a kedvébe járjanak.

2018. szeptember 07. 18:04
Ambrus Attila
Maszol

„A miniszterrel folytatott megbeszélésen az RMDSZ azt kérte, hogy vonja vissza a rendeletet, Popa azonban ezt mereven elutasította. Az RMDSZ  ezért törvénytervezetet dolgozna ki, amellyel módosítanák vagy törölnék az oktatási törvény erre vonatkozó cikkelyét. Szabó Ödön, az RMDSZ szakpolitikusa pedig úgy vélte, hogy a kormányrendelet végrehajtásával sem az iskolaigazgatóknak, sem pedig a tanfelügyelőségeknek nem kell sietniük. Ennek ellenére a tanfelügyelőségek és iskolaigazgató már elkezdtek kapkodni, hogy a feudális felépítésű oktatási rendszerünk fejének, Pámblika miniszter úrnak a kedvébe járjanak.

A teljesen ignorált szereplők ebben a történetben a kisgyerekek, akik – megjósolható – ezentúl még nehezebben, még kisebb lelkesedéssel tanulják az állam nyelvét. Az az evidencia ugyanis a legvázlatosabb, legelnagyoltabb iskolapszichológiai szakkönyvbe is belefért, hogy főként az elemi osztályokban fontos, hogy a gyermekeknek olyan pedagógus tanítsa az idegen nyelvet, aki beszél a gyermek anyanyelvén. Az már csak ráadás a gyerekek várható szenvedésére, hogy a tanárok pedagógiai képzése – a tanítókéval ellentétben – a gimnáziumi, középiskolai oktatásra kalibrált.

Node hát, mit is várhatnánk, amikor egy politikai érdemeiért előretolt miniszternek az iskolapszichológiai ismeretei legalább oly távoliak, mint anyanyelvismerete az elvárt szinttől.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2018. szeptember 09. 16:10
Ennyi embert elég nehéz eltüntetni, szerencsére. Ez egy átmeneti kor, talán most jobbra fordulnak a magyar lehetőségek, mindenesetre a 80-as évek végéhez képest azért ez jobb. A románokkal kapcsolatban nincsenek illúzióim. Az asszimilációt azért lassítja, h. senkisem szeret lefelé nivellálódni.
Agnieszka
2018. szeptember 08. 10:13
Biztos, de azért a gyerekek lelkesedése sem elhanyagolható szempont. Egy gyerek elsősorban a saját szüleivel szolidáris. A román kormányzatnak arra kéne törekednie, h. a magyarok jobban érezhessék magukat Erdélyben.
A teremburáját
2018. szeptember 07. 21:03
A MASOL nem éppen hitelt érdemlő forrás. Más topicban már megjegyeztem, hogy a törvény szövege romántanárokat és nem román szaktanárokat ír. Ergo, lehetnek magyarok is, ha román nyelv és irodalomszakot végeztek! Ilyen szak van mind a BBTE-n, a Partiumon és a Sapientián is! A magyar tanitónők román tudása igen gyenge, ergo tőlük nem igen lehet megtanulni románul , pont abban az életkorban, amikor a gyerek igen fogékony a nyelvtanulásra. A Sapientia csikszeredai székhelyén sokkal több román-magyar szakos tanárt kellene képezni s megoldódna a probléma.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!