„Elmondhatjuk, hogy valamiben Magyarország megelőzte a korát, és akiknek nem tetszik ez a kor, maliciózusan hozzátehetik: előbb volt nekünk rossz. A kezdetben periferikus irányzat 2006 őszén áttört, a magyar jobboldal meghatározó tényezője lett, és nagyobbrészt a generációs bázisú Jobbikban lelt politikai képviseletre. 2010-et követően számtalan változáson esett át, és fokozatosan csúszott át teljesen a Fideszhez. De pontosan mi is az, ami »átcsúszott«, milyen irányzatról beszélünk, amely ma már a kormányzás érzületi hátországát adja?
A válasz nehéz, és a jelenség lényegét érinti. A magyar alt-rightnak, távoli, amerikai testvéréhez (lásd a keretesben) hasonlóan nincsenek elvi tételei, önálló szellemisége, pragmatikus céljai. Nincs saját stílusa, nincsenek egyértelműen hozzá köthető divatirányzatok, sőt leginkább a korai balos, anarchista, brit peremvárosi kulturális jegyek jellemzik. »Nem idegen tőlük a kicsapongás, a csoportszex, a mélabú, a heroin, a kokain, a vállalkozás, a bilbaói operaház, a velencei Guggenheim, a kasseli Documenta, a balos antiglobalizmus. Kezükben a Pesti Est, szívükben a sötét gyűlölet« – írja a már idézett cikkében TGM. »Persze, fölveszem az öltönyt, de ha rám guglizol, láthatod, pólót hordok, és hardcore punkot hallgatok« – ezt már Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója mondja a HVG-nek az előbbi jellemzés öntudatlan igazolásaként.