A Fidesz-kormány érzületi hátországa, az alt-right

„Elmondhatjuk, hogy valamiben Magyarország megelőzte a korát, és akiknek nem tetszik ez a kor, maliciózusan hozzátehetik: előbb volt nekünk rossz. A kezdetben periferikus irányzat 2006 őszén áttört, a magyar jobboldal meghatározó tényezője lett, és nagyobbrészt a generációs bázisú Jobbikban lelt politikai képviseletre. 2010-et követően számtalan változáson esett át, és fokozatosan csúszott át teljesen a Fideszhez. De pontosan mi is az, ami »átcsúszott«, milyen irányzatról beszélünk, amely ma már a kormányzás érzületi hátországát adja?

A válasz nehéz, és a jelenség lényegét érinti. A magyar alt-rightnak, távoli, amerikai testvéréhez (lásd a keretesben) hasonlóan nincsenek elvi tételei, önálló szellemisége, pragmatikus céljai. Nincs saját stílusa, nincsenek egyértelműen hozzá köthető divatirányzatok, sőt leginkább a korai balos, anarchista, brit peremvárosi kulturális jegyek jellemzik. »Nem idegen tőlük a kicsapongás, a csoportszex, a mélabú, a heroin, a kokain, a vállalkozás, a bilbaói operaház, a velencei Guggenheim, a kasseli Documenta, a balos antiglobalizmus. Kezükben a Pesti Est, szívükben a sötét gyűlölet« – írja a már idézett cikkében TGM. »Persze, fölveszem az öltönyt, de ha rám guglizol, láthatod, pólót hordok, és hardcore punkot hallgatok« – ezt már Békés Márton, a Terror Háza kutatási igazgatója mondja a HVG-nek az előbbi jellemzés öntudatlan igazolásaként.

Békés, aki néhány hete a Magyar Idők című kormánylapban »konzervatív kulturális dekolonizációt« hirdetett, nem sorolja magát az alt-righthoz, ugyanakkor a megállapításai fontos viszonyítási pontként szolgálnak ebben a közegben, és Orbán Viktor tusványosi beszédében is visszaköszöntek. »2018 tétje: korszak lesz-e a rendszerből. A rendszer politikai rend, a korszak viszont több ennél: rá jellemző kulturális miliő; vagyis szellemi eredmények összefüggése, közös hangulat és társas gesztusok sajátos közege, ízlésvilág, a viselkedés módja. [...] A korszakot kulturális áramlatok, kollektív meggyőződések és társadalmi szokások alkotják. Most a feladat nem kevesebb, mint az idő összeillesztése – számára megfelelő kulturális korszakba ágyazni a politikai rendszert« – fogalmazott januárban a radikális gondolatvilágú történész.”