„4. Ne csak az aggodalom legyen téma
Ha a gyerek azt érzi, hogy a szülei megint pánikolnak, és mindig kiakadnak, ha valamilyen netes dologról van szó, akkor hamar belefutunk abba, hogy a gyerek »nyugtatgat«, a szülő meg úgy tesz, mintha megnyugodna. Ha viszont nemcsak arról beszélünk, amikor baj van, hanem úgy általában érdeklődést mutatunk a gyerek netes élményei iránt, akkor sokkal nagyobb eséllyel tudunk elrugaszkodni a sablonos válaszoktól, és jutunk közelebb idővel ahhoz, amire valójában szükségünk van szülőként: hogy a gyerek megbízzon bennünk, mert az érzi, hogy kíváncsiak vagyunk rá, és szeretjük, és elfogadjuk őt (akkor is, ha nem mindig értjük, hogy mit miért csinál).
5. A szeretetnyelv sokféle lehet
Az öngyilkossággal vagy a netes erőszakkal és bántalmazással leginkább veszélyeztetett gyerekek esetében általában azt látjuk, hogy azért kiszolgáltatottak a káros oldalaknak, programoknak, mert úgy érzik, senki nem figyel rájuk, nem fontosak, nem szeretik őket, nem számítanak. Szülőként sokat tehetünk azért, hogy gyerekünk ne érezze így magát (akkor sem, ha aktuálisan több a konfliktusunk vele, mert éppen nehezebb életszakaszban vagy korban van). Ilyenkor számít, hogyan fejezzük ki felé a szeretetünket. Ha nem tudjuk mondani, akkor az érintés, az ölelés is számít. Ha a gyerek kitér az érintés elől, akkor adjunk neki az időnkből, és próbáljunk többet lenni vele. Ha ez sem megy, akkor minden tettünk szóljon arról, hogy szeretjük. Támogassuk a gyereket abban, amit csinál, emlékezzünk a neki fontos dolgokra. Próbáljuk meg a lehető legtöbb módon kifejezni, hogy szeretjük és elfogadjuk.
Az esetek döntő többségében nem egyik pillanatról a másikra jut egy gyerek oda, hogy önmaga ellen fordul.
Ha viszont egy folyamattal állunk szemben, az mindig lehetőséget ad számunkra, hogy tegyünk valamit, változtassunk, segítséget kérjünk – hogy segítsünk.”