Az új európai jobboldal mellébeszélésének iskolapéldája: Tusványos

„Ugyanebbe a kommunikációs horizontba tartozik Orbán Viktor és Varga Mihály pénzügyminiszter is – aki a magyar dolgozókat és KKV-kat okolja saját és a magyar gazdaság sikertelenségeiért, miközben feltételes módban beszél egy olyan gazdaságpolitikáról, amely szintén a multik érdekeihez idomítaná a teljes magyar oktatást és kereskedelmet – és erdélyi partnereik Tőkés László és Szilágyi Zsolt is. Visszatérve Kósa antik filozófusok beszédtöredékeiből fennmaradt gnómáihoz hasonló örök igazságához: ami ami, az az. De nemcsak a Fidesznél és szövetségeseinél beszélnek félre a politikát a szavazatok megszerzésére redukáló pártemberek. Ékeljünk be ide egy szemelvényt az RMDSZ európai parlamenti képviselőjétől is.

Sógor Csaba éppen Gigi Becalit idézve próbálta eloszlatni a »mi a jobboldal« kérdés körüli homályt, felhasználva a román üzletember egyik alkalmi jobboldal-definícióját: »a Bibliában meg van írva, hogy a jobboldal üdvözül és a baloldal elkárhozik.« A hangulatoldó jópofizás után Sógor rögtön komolyabbra fordította a szót és a dolgok közepébe vágva kijelentette: a mai Európa morális válságban van! »Nem az iszlámtól kell félteni Európát, hanem a puhány keresztényektől« – azoktól, akik nem imádkoznak naponta nyolcszor. Valószínűleg ilyesmiket kell nyilatkozni ahhoz, hogy szavazatokat szerezzünk. Ezért még arról is szólt két szót, hogy miként kell ennek az új jobboldalnak arra törekednie, hogy minél több embert szólítson meg: szélsőjobboldalit, baloldalit, a munkásosztályt, a középosztályt és így tovább… Pódiumbeszélgetése vagy panele válogatja.

De mivel egy komoly politikus önkritikát is gyakorol, elmondta, hogy a jobboldalnak Európában nem sikerült megoldania a szegénység, a munkanélküliség kérdését és ha már itt tartott a sziklaszilárd okfejtésben, gondolta, kimondja a bombamondatot is: ha a baloldal azt hiszi, hogy kisajátíthatja magának a szociális kérdéseket és a szolidaritás fogalmát, nagyot téved, hiszen ezek nem csak a baloldali értékrend sajátjai, mivel »nekünk is megvan a magunk szolidaritás-fogalmunk, amit másképp fogunk ugyan fel«, és amikor erről beszélünk, akkor »a munka becsületére gondolunk, nem az ingyen sajtra«. Azt sem mulasztotta el, hogy a liberálisok és/vagy a balliberálisok (megint csak: jelentsenek ezek bármit is) uralta diskurzus kétszínűségét leleplezze, vagy a píszi gondolatrendőrséget, amely miatt az újkonzervatív szabad gondolkodás nem kaphat szárnyakra. Ilyen lehetetlen körülmények között az új jobboldal a liberális perbeszéd helyett sajátosan értelmezett párbeszédet akar folytatni.

Tehát, ha a jövő évi választásokon nem nyer a jobboldal – hangzott el mind Sógor, mind társai kinyilatkoztatásaiban – Európának nincs jövője. Hiszen egyedül az új, az igazi, a közép-európai jobboldal képes felrázni nyugat-európai hittársaikat, vagyis a nagy kereszténydemokrata pártokat több évtizedes szunnyadásukból, visszatéríteni őket liberális tévelygéseikről a helyes útra. Így szól a populista néppárti prófécia. Avagy Európa demográfiai, szociológiai és gazdasági válsága ellen, amit a Fidesznél röviden identitásválságnak neveznek, nem úgy kell fellépni, hogy a létező strukturális problémákat beazonosítjuk és azokra ajánlunk alternatívát, hanem egy igazi jobboldali módjára az en bloc antidemokratikusnak nevezett Nyugat helyett azt a projektet kínálják fel, amelyben nem a liberális/neoliberális társadalmi diskurzus – vagyis az, amelyben messzemenően egyenlőtlenül, de azért érvényesülni látszik a progresszív erők és narratívák pluralitása – dominál, hanem az a „demokratának” és „kereszténydemokratának” csomagolt új autoritarianizmus, amelyben az újkonzervatív erőfitogtatás és hatalomgyakorlás zavartalanul berendezkedhet és uralkodhat.”