A Kádár-korszak gazdagjai

„Sokszor elcsodálkoztam már rajta, hogy vajon hogy volt lehetséges egy "szocialista" társadalomban, szóval egy olyan társadalomban, amelyikben mindenki dolgozott és pénzhez jutott, magánjellegű üzletelést pedig hivatalosan senki sem folytathatott, szóval egy olyan formára szabott társadalomban, mint a "létező szocializmus", hatalmas vagyoni különbségek kialakulása. Mégis hogyan? Vagy talán az emlékeim tévesek, és a vagyoni különbségek csak később alakultak ki? Nem. Az emlékeim nem tévednek. Ezt olvasom a könyvben:

A milliomosok száma a hetvenes évek elejétől a nyolcvanas évek közepéig mintegy tízszeresére nőtt!

Hogy ezt a "milliomos" szót kontextusba helyezzük, érdemes megemlíteni, hogy az átlagbér 1978-ban bruttó 3687 forint volt, vagyis mai viszonyokra vetítve nagyjából egy százas szorzót alkalmazhatunk. Honnan termett elő a hetvenes-nyolcvanas években ennyi gazdag ember?

A könyv két tényezőt említ. Egyrészt a hetvenes években (részben a nyugati kölcsönök hatására) dinamikusan emelkedtek az átlagbérek, volt tehát mit félretenni. Ez önmagában azonban nem magyarázhatja a milliomosok megszaporodását. Havi 3000-ből ha életem végéig félre is teszem akár a teljes jövedelmem felét, akkor sem leszek milliomos. (Pláne, hogy a befektetési lehetőségek a korban finoman szólva is limitáltak voltak.) A másik tényező érdekesebb és elgondolkodtatóbb. A hetvenes évekre Magyarországon kialakult egy "második gazdaság" is. Jogilag immár megengedett volt bizonyos fokú magánüzletelés. Ekkor terjedt el ez a csúnya szó: maszek. Az üzleteléshez azonban az embernek (legalábbis ha sikeres akart lenni) meglehetősen kreatívan kellett mozognia a kötöttségek között, kiskapukat kellett találnia, az államot folyamatosan ki kellett játszania, egy népszerű magyar kifejezéssel szólva: "ügyeskednie" kellett.

És akkor egyszerre revelációként döbbentett meg a felismerés! Hogy is szólt az idézet? 1970-től 1985-ig. Hiszen ezek az emberek nagyjából akkor lehettek 30-40 évesek! Tehát nagyjából 1940 és 1950 között születhettek. Ők az a generáció, amelyik végül is "levezényelte" a rendszerváltást, és amelyik a Kádár-korszak állami, jogi kötöttségeiben a szabad meggazdagodás gátját láthatta.

Vajon nem pontosan ezek az emberek, ez a réteg volt az, amelyik olyanná tette a rendszerváltást, amilyen az lett? És nem pontosan ennek a rétegnek a gyermekei, akik tehát ebben a miliőben, ebben az eszmeiségben nőhettek fel, határozzák meg mind a mai napig társadalmunk értékrendjét? Vajon nem éppen ők adták a sikeresség mintáit?

Hirtelen megértettem annak a közhelynek a valódi jelentését, hogy a Kádár-korszak szemlélete tovább él a mai társadalmunkban is. Mert milyen értelemben is él tovább? Olyan értelemben, ahogyan azt az 1970 és 1985 között meggazdagodott generáció továbbadta. Ez az értelem pedig egyetlen szóval úgy lenne összefoglalható: materializmus.”