Terv, utasítás!

2018. augusztus 16. 19:31

Orbán Viktor semmilyen szinten nem tűri el bármely önálló civil szerveződés vagy autonóm közintézmény létét.

2018. augusztus 16. 19:31
Bihari Tamás
Népszava

„Elvonna a kormány 28 milliárd forintot a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) költségvetésből, mert mint azt Palkovics innovációs miniszter mondotta volt, össze kell hangolni és ezzel hatékonyabbá tenni a kutatásokat, garantálni kell az Akadémia gazdálkodásának átláthatóságát. (Persze lehet, hogy a kormánynak ez ügyben előbb a saját portája előtt kellene sepregetnie.)

Több akadémikus a valódi oknak azonban az intézmény autonómiáját tartja. Orbán Viktor semmilyen szinten nem tűri el bármely önálló civil szerveződés vagy autonóm közintézmény létét, az Akadémia pedig ma még olyan szervezet, amelynek a tevékenységébe közvetlenül nem szólhat bele a kormányfő. Ezen kell most változtatni. Az atv.hu-hoz eljutott hírek szerint az MTA visszakaphatja a 28 milliárdot, ha az Akadémia új „menedzsmentjébe” – paritásos alapon – kormánydelegáltak is beülhetnek. Ez a testület döntene az Akadémia elnökéről és a kutatásfinanszírozási milliárdokról. De a tudós testületnek az „aktuálpolitizálástól” is vissza kellene térnie a „bölcs semlegességhez”.  

Lovász László, az MTA elnöke erre azzal válaszolt, hogy elfogadható számukra a kormány javaslata, ha a kutatóhálózat működéséhez közvetlenül szükséges összeg a kutatói bérekkel az MTA kezelésében marad, ami évi 17,1 milliárdot tesz ki a szóban forgó 28 milliárdból. Emellett garanciákat kér arra is, hogy az innovációs tárcához benyújtott pályázati források szakmai felügyeletét továbbra is ők gyakorolhassák.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bokros Birka
2018. augusztus 17. 14:29
Bihari elvtárs sikerült már kidolgoznia a következő 5 éves tervet a párt számára, mivel jogelődei meneteltek a kommunista diktatúra éveiben? Szocializmó alapozása megtörtént már, mindenki egyelő csak vannak egyenlőbb kiválasztott elvtársak?
Bokros Birka
2018. augusztus 17. 10:07
Sneider Tamás földesúrról mi a véleménye? IO-kor IO-kor egy kis Skinhead! :D
Vakfolt
2018. augusztus 17. 07:51
"Orbán Viktor semmilyen szinten nem tűri el bármely önálló civil szerveződés vagy autonóm közintézmény létét, az Akadémia pedig ma még olyan szervezet, amelynek a tevékenységébe közvetlenül nem szólhat bele a kormányfő." Úgy látom ki lett adva, hogy most Orbán a diktátor és erről zengjen a dal. Inkább a saját tortátok előtt sepregessetek.
Bokros Birka
2018. augusztus 17. 07:35
Tamás bátyó legalább ne hazudj, bár tőletek ott a Népszaránál az lenne a legfurcsább, ha igazat írnátok. Orbán csupán elszeretné kerülni a polgárháborús állapotot, olyat amit Soros náci kollaboráns készített elő Romániában előtte Ukrajnában. Soros cégei nem civil szervezetek, mint Soros sem civil, rosszul olvastad a CIA nem civilt jelent.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!