Ébredés

Aristo a kedvencem. Kemény, szellemes, tartalmas és humoros.

A „jobbágymentalitás” nem más, mint egy ezer éve egy országban élő, egy nyelvet beszélő, letelepedett nép természetes vágya a rend után, ami lehetővé teszi az életet." Hát akkor maradjatok azok , még vagy ezer évig! "A külföldiek, akik jártak Magyarországon, s akiknek rólunk való tárgyilagos véleményét kérdeztem, magát az egyszerű, szántó-vető népet alázatos, csendes, kalaplekapó, rögtön vigyázzba meredőt s épp ezért egy kicsit elnyomott népnek tartották, amely bizonyára nincs híján a kétszínűségnek sem…....... Ez a jellemzés váratlanul ért, meghökkentett és elpirított. Micsoda magyarokkal érintkeztek ezek? A puszták lakóitól, így van, semmi sem áll távolabb, mint az a büszke rátartiság ........ A puszták népe, tapasztalatból, saját magamon észlelt tapasztalatból tudom, szolganép. A puszták népe alázatos; nem számításból vagy belátásból az, hanem meglátszik még a tekintetén is és abból is, amint akár egy madárkiáltásra fölkapja a fejét, hogy örökségből, szinte vérmérsékletből, évezredes tapasztalatból az. A magyarság eredetéről szóló elméletek közül egy se hatott rám olyan revelációszerűen, a szívre tapintás olyan bizonyosságával, mint az a legújabb, amely szerint a magyarok nem Árpáddal jöttek e hazába, hanem még Attila csöndes málhahordói gyanánt, ha ugyan már nem Attila előtt. Mindenesetre csöndességüknek köszönhették, hogy sem a hunokkal, sem az avarokkal egyetemben nem verték se ki, se agyon őket, hanem életben maradhattak, és szolgálhattak a hunok után itt, hol az avaroknak, hol a frankoknak, mindenkinek, aki épp nyakukra ült, és végül Árpád kemény, öntudatos turk vitézeinek, akik államot gyúrtak ebből a hallgatag, munkás népből, amely mindenét, még gyönyörű ugor nyelvét is átadta a nemes hódítóknak, ahogy ez már a történelemben a hódítók és a meghódítottak között törvényszerű. Az bizonyos, hogy ami jót és szépet szolgáról el lehet mondani, az mind ráillik a puszták népére, amely nyelvben, szokásban, arcvonásban országszerte szinte hibátlanul őrzi ma is valamilyen fajta ősi alkatát. Nem házasodott össze más népekkel, még a szomszédos falusiakkal sem, főleg azért, mert senki sem volt hajlandó véle összeházasodni. Igénytelen ez a nép; engedelmes annyira, hogy már parancsolni se igen kell neki, telepatikusan megérzi ura gondolatát, s már teljesíti is, amint az olyan szolgához illik, akinek már apja, anyja, dédje és üke is egy helyben és egyfajta urat szolgált. Ösztönösen ismer minden házi szokást, mindenre kapható, s dolga végeztével egy figyelmeztető szempillantás nélkül kiódalog a szobából csak úgy, mint az életből vagy a történelemből. Semmi veszély, hogy körükben a titkos választójog, például, meglepetést hozzon. Nincs az a titkosság, amelynél titkosabban ők ne éreznék meg, akár olyan távolságról is, mint ide Párizs, uruk akaratát vagy kívánalmát vagy atyai tanácsát, és azt fogják követni, ahogy a múltban is rendesen azt követték. Ha nem követték volna, ma nem volnának itt, nem volnának szolgák." Illyés Gyula -Puszták Népe

„Az egyedüli különbség a lefutott rendszerekhez képest a nyílt állami erőszak mellőzése és a jelentéktelenségbe süppedő ellenzéki pártok fennmaradása. Ami a választók magatartásában változatlan, az a kezdeményezőkészség hiánya és a szavazók jobbágymentalitása.” (Vajda Mihály) Kétségtelen tény, hogy az „orbánizmus” jelenlegi állapota egy harcos állapot. Ezt a paradigmaváltás akarása indokolja. A mai politikai nagyfolyamat precízen leírható a „több mint kormányváltás kevesebb mint rendszerváltás” fogalmi terében. Az én értelmezésem szerint az „orbánizmus” a klasszikus liberális, tehát nem neoliberális, eszmei keretek között – visszatekintve a dualizmus korára, de ahhoz képest konzervatívabb, azaz jelentősebb állami szerepvállalásban gondolkodó módon - építkezik a politikai-társadalmi tér teljességét áthatva. Ennek hátterében az a megfontolás áll, hogy az elképesztő hatalmi képződményekké vált nagytőke túlkapásaival szemben az ország, mint egység képes legyen megvédeni önmagát. Ezt a megfontolást a 45 utáni kádári/szovjetorosz és SZDSZ-es/világbankos tapasztalat és értelmezés indokolja: Magyarország csak egy erős állam eszközével védekezhet a tőkemonopóliumok és nagyhatalmak túlkapásaival szemben, csak egy erős állam képes kiharcolni olyan kompromisszumokat, melyek még liberálisak (azaz kedveznek a tőkének), de már konzervatívok, azaz kedveznek a társadalomnak is. Ez az egyensúly az, ami az „orbánizmus” lényege és ennek sikeressége az, ami őt a demokratikus választások során a hatalomban megtartja, nem valamiféle atavisztikus-metafizikai-történelmietlen „jobbágymentalitás”. Az orbáni egységes állameszme feladata liberális keretek között nem lehet más, mint magyar nagytőkések felépítése, mert a gazdasági, pénzügyi térben ezekkel a „harci” szekerekkel tud részt venni, és Magyarország pozícióját lassan, lépésről lépésre javítani. Ha Orbán illetve az orbáni rendszer építi fel ezeket az új oligarchákat, akkor számíthat arra, hogy ezek az újoligarchák támogatni fogják a rendszerét, mely kölcsönösségi állapot hosszútávú stabilitást tesz lehetővé. Ha az orbáni kompromisszumos politika ki tud terjedni a társadalom egészére, ami azt jelenteni, hogy a közép és kisvállalkozások hasonló win-win típusú kompromisszumokat tudnának kötni a nagyobbakkal, a munkavállalók pedig a kisebbekkel és nagyobbakkal egyaránt, valamint az állammal... nos, akkor egy történelmi léptékkel mérhető, hosszabb távú felvirágzás következhetne Magyarországon. És nemcsak Magyarországon, hanem a közép-európai térség egészében, és ez sokkal kedvezőbb volna, mint magányosan virágozgatni. A virágzáshoz a liberálisokra is igen nagy szükség volna, de ehhez azokat a túlzásokat és előítéleteket, melyeket az SZDSZ szélsőséges irányvonala karcolt bele a szellemi térbe, túl kellene haladniuk. Meg kellene érteniük az „orbánizmus” igazi céljait, le kellene szokniuk arról, hogy az orbánizmusban” pusztán hatalomtechnikát lássanak, fel kellene ismerniük a mélyebb mozgatórugókat és elképzeléseket, melyeket Orbán Viktor el is mond, csak éppen a liberális véleményformálók ezeket a tartalmi kijelentéseket és az ezzel összefüggő politikai cselekvéseket szinte kizárólag a zsarnokság kiépítésének eszközeként értelmezik. Démonizálják a politikai ellenfelet. És ha valaki liberális oldalról valamit pozitívan értékel az „orbánizmusban”, azonnal ördögöt kiáltanak és kitagadják. Ez a szellemi sivárság, a tényekkel és reális gondolkodással való szakítás az, ami miatt a liberális térfél totális szétesését és szétrongyolódását konstatáljuk. Reális társadalmi-gazdasági-pénzpolitikai, a háttérhatalmi szereplőket is felismerő-beazonosító tényfeltárás, reális, orbánfüggetlen, de a társadalom egészét rendszerszerűen átfogó, a létező-ható ideológiákat nem megbélyegző, hanem a mai-modern liberalizmusba beépítő gondolkodás – ez a belátható időn belül olyan szellemi magot tudna teremteni, mely reális alternatívája lehetne az „orbánizmusnak” anélkül, hogy totálisan le akarná rombolni, ami eddig felépült. http://fodormiklos.lapunk.hu/?modul=blog&a=220022

Jó, hogy Aristo megint helyretett egy dolgot. Okos írás. Vajda Mihály nagyon művelt ember. Egész életében főállásban foglalkozhatott a művelődésével, mindezt úgy, hogy nagyon jól megfizették, a felső 10% jövedelmi kategórába tartozik. Ennek megfelelően nagyon torzan=doktrinerül=elméletieskedve=gyakorlatlanul látja a világot sokmindenben.