Gépeltérítés

„Nem tudom, nem tudhatom, ezért nem is ítélkeznék ilyen magabiztossággal – de más médiumok újságírói sem voltak nálam tájékozottabbak, amikor felállva tapsolták a lány The Guardian cikke nyomán elterjedő performance-át, amelynek stílusa kísértetiesen hasonlít a média egy részétől megszokott viselkedésre: »közvetítése« során kerek arca valóságával teljesen kitölti a kamera képét, s valójában csak a saját álláspontját ismételgeti fel-alá masírozva a repülőn. A viselkedését illető kritikákat, kérdéseket pedig saját hangjának felhangosításával nyomja el; amikor például valaki követeli, hogy üljön már le, mert a repülőgép többi, jó pár tucatnyi utasa szeretne elindulni útjára, morális jakobinusként már rá is csattintja a guillotine-t, mondván, az illetőnek fontosabb a saját ideje, mint egy emberélet. Egy az egyben hozza a social justice warrior összes sztereotípiáját: magának vindikálja a teljes igazság ismeretének és a morális ítélkezésnek a privilégiumát, közben elnyomva minden más véleményt vagy információt, saját jo­gait pedig mások rovására terjeszti ki eme vélt igazság nevében, megszegve a repülőgépen érvényben lévő szabályokat, és a törvénnyel szembemenve korlátozva legalább félszáz ember szabad mozgását.

Ami ennél nagyobb gond, hogy a nyilvánosság segítségével felül is tudta írni a szabályokat: a repülőgép személyzete nem merte leszedni a gépről, engedtek a követelésének, s ami még ennél is szomorúbb, pár utas még meg is tapsolta Erssont, aki tulajdonképpen morális erőszakot alkalmazva eltérített egy repülőgépet. Kérdés, hogyan folytatódik ez az abszurd dráma: eléri, hogy büntetlenül megússza a performance-ot, vagy azt, hogy a migránst tényleg ne toloncolják ki? Mármint nem azt, hogy felülvizsgálják az ügyét, hanem hogy pontosan az történjen, amit ő akar. Mert egy píszí demokrata úgy érvényesíti az akaratát, mint a tálibok. Erőszakkal.”