Viharos NATO-csúcs: egyedül Trump a hunyó?

A transzatlanti ellenétek kiéleződése a NATO csúcstalálkozókon korántsem újdonság, ám az e heti NATO összejövetel előtt a megszokotthoz képest is jóval borúlátóbb hangok hallatszottak a szövetség jövőjét illetően.

A kritikus hangok Trump-elnök ténykedésére, Twitter-üzeneteire és a közelmúltbeli viharosra sikeredett G7-es csúcstalálkozóra fókuszáltak. Trump és Nyugat-Európa vezetői között azonban nemcsak stílusbeli nézeteltérések, hanem érdemi különbségek vannak a nemzetközi kereskedelem, regionális biztonsági kérdések (iráni nukleáris megállapodás) vagy éppen a klímapolitika égető kérdéseiben. Könnyelműség lenne azt állítani, hogy mindezek a feszültségek semmilyen kihatással sincsenek az egyébként is konfliktusokkal terhelt katonai együttműködésre a NATO-n belül. A csúcstalálkozó elején Trump és Merkel között kialakult éles szóváltás szintén igazolni látszik azt, hogy

A Trump elnök NATO-val kapcsolatos nyilatkozataival szembeni kritikák általában arra igyekeztek rámutatni, hogy az Észak-atlanti Szövetség egy egyedülálló értékközösség, az amerikai puha hatalom hosszútávú fenntartása szempontjából is elengedhetetlen kapcsolatrendszer, és az Egyesült Államok hitelessége forog kockán a NATO megkérdőjelezésével. Ezen érvek azonban elsősorban a liberális-internacionalista világképet magukénak valló szakértők és politikusok számára jelentenek döntő érveket, nem Trump számára. Ha a NATO jelenlegi kilátásait és a Trump-kormányzatnak a szövetséggel kapcsolatos célkitűzéseit vizsgáljuk, érdemes áttekinteni azokat a stratégiai területeket, amelyekben a Trump-elnök által képviselt tranzakciós, egyoldalú nemzeti érdekérvényesítést maximalizálni törekvő szemlélet hasznot láthat a NATO fenntartásában.

Az Egyesült Államok NATO-ban elfoglalt pozíciója mindenekelőtt igen jelentős politikai befolyást biztosít az összes NATO-szövetséges vonatkozásában. Az Egyesült Államok nyújtotta védelmi garancia és a hozzá kapcsolódó katonai együttműködés megtartása alapvető érdekét képezi minden NATO-tagállam számára. Önmagában ez a tény jelentős alkupozíciót biztosít Washington számára minden vitás kérdés esetében.

Emellett Trump-elnök Oroszország felé mutatott konstruktivitása ellenére számos olyan terület van, amelyben a jelenlegi amerikai elnök és Vlagyimir Putyin bizonyosan másképp látja a világot, és ebben a vonatkozásban NATO óriási előnyt jelent Washington számára. Ilyen terület például az európai amerikai katonai jelenlét nyújtotta előnyök a globális katonai műveletek kivitelezése szempontjából, az amerikai globális rakétavédelmi rendszer, a politikai és gazdasági befolyás alakulása különösen az orosz befolyásnak leginkább kitett Közép- és Kelet-Európában, vagy az Európa energiaellátásában mutatkozó eltérő érdekek.

Minden európai hiányosság ellenére nem elhanyagolható továbbá az európai szövetségesek támogatása a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem és a szétesőfélben lévő államok stabilizációja tekintetében. Mindezek mellett az amerikai hadiipari érdekekről sem feledkezhetünk meg, hiszen Európa továbbra is igen jelentős piac az amerikai hadiipari vállatok számára. A hadiiparban és a kapcsolódó szektorokban dolgozó munkások pedig fontos részét képezik Trump szavazóbázisának.

A fent felsorolt érvek mellett nem lehet kizárni, hogy

különösen Németországgal. A nemzetközi politikai, gazdasági, kereskedelmi, klímapolitikai konfliktusok összekapcsolása a biztonságpolitikai kérdésekkel transzatlanti kontextusban talán soha nem volt ennyire direkt, mint a mostani Trump-elnökség idején, ami láthatóan felkészületlenül érte az európai vezetők jó részét.

Különösen a német külpolitikai elit van felháborodva Trump elnök nyers kijelentései és erőfitogtatása miatt. A minap Wolfgang Ischinger, a müncheni biztonságpolitikai konferencia vezetője nyilatkozott úgy, hogy a gazdasági, kereskedelmi vitáknak semmi keresnivalójuk a biztonságpolitikai kérdések között, és a német védelmi költségvetés meghatározása egyedül Németországra tartozik – amellett, hogy maga is erőteljesen szorgalmazza a német védelmi kiadások növelését. Számos német politikus hivatkozik továbbá arra, hogy a nemzetközi fejlesztési segélyeket is figyelembe kell venni a nemzetközi biztonságot előmozdító hozzájárulásokat tekintve, amiben Németország és más európai országok arányaiban messze többet költenek az Egyesült Államokhoz képest.

E vitákat szemlélve lényeges hangsúlyozni, hogy a NATO-t feszítő konfliktusok esetében alapvetően

amelyek kialakulásában Európának megvan a maga felelőssége. A nemzetközi segélyezés stratégiai jelentőségű, amelyben az Egyesült Államoknak (is) van elmaradása, de ez nem helyettesíti a megfelelő szintű katonai képességek biztosításának szükségességét. Az európai NATO-tagállamok ugyanis katonai jellegű kihívásokkal is szembenéznek, amelyekkel szemben katonai erő felmutatása nélkül nem lehet hatékonyan fellépni, legyen akár elrettentés, akár tengeri határok védelme illegális határátlépőktől. Minden releváns európai és német stratégiai dokumentum Európa biztonsági helyzetének romlásáról és a katonai képességek megerősítésének szükségességéről beszél: nem lehet a végtelenségig az Egyesült Államok türelmére és vélt érdekeire hagyatkozni.

Európa katonai védelme a tetteket illetően is fontosabb kell, hogy legyen az európaiak számára, mint az amerikaiak számára.

A gazdasági és biztonságpolitikai kérdések összekapcsolására vonatkozó német kritikákat pedig érdemes annak tükrében értékelni, hogy a német külgazdasági törekvések milyen jelentős részben szolgáltak évtizedek óta német politikai célokat is: lásd az euró projekt körüli német-dél-európai ellentéteket vagy az Északi Áramlat gázvezetékek ügyét.

Mindez nem jelenti azt, hogy Trump elnök megközelítése üdvös fejlemény lenne Európa vagy akár Magyarország számára. A jelenlegi konfliktusok feloldása azonban nem fog menni anélkül, hogy

Ebben a kontextusban az új magyar kormányzat védelempolitikai törekvései, védelmi fejlesztésekre vonatkozó tervei és az amerikai-magyar kapcsolatok megerősítését célzó lépései a maguk helyi értékén hozzájárulhatnak a transzatlanti konfliktusok enyhítéséhez. Ám tudni kell, hogy elmaradásaink az európai szövetségesekhez képest is jelentősek, és érdemi javulásra csakis a NATO-vállalások következetes végig vitelén keresztül vezethet út.

A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet és a Stratégiai Védelmi Kutatóintézet külső munkatársa