Törvénytervezetbe burkolt magyarellenesség

2018. július 06. 09:04

Reszkessetek, erdélyi magyar politikusok, újságírók, autonomisták, zászlókitűzők, koszorúzók, megemlékezők, nótázók, kommentelgetők.

2018. július 06. 09:04

„Reszkessetek, erdélyi magyar politikusok, újságírók, autonomisták, zászlókitűzők, koszorúzók, megemlékezők, nótázók, kommentelgetők: Marius Pașcan és hithű barátai olyan törvénytervezetet dolgoztak ki, amely börtönnel büntetné a »románellenes« megnyilvánulásokat és szervezkedést. A jogszabályjavaslat beteges hazafiasságtól dagadó indoklása szerint ugyanis »Románia területén, számos erdélyi megyében olyan állítólagos székely megemlékezéseket tartanak, amelyek tulajdonképpen állam- és románellenes, szakadár, sovén megnyilvánulások, és amelyeken a románokra nézve sértő és rágalmazó rigmusokat skandálnak«. A kezdeményezők hozzáteszik: a fentebb »megszokottá vált« eseményekről szóló beszámolók, illetve a »románellenes üzenetek« helyet kapnak a sajtóban, az interneten és a közösségi oldalakon is. 

Ebből elég! – gondolta a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) szenátora, aki a hónapok óta dúló belpolitikai válság ellenére sikeresen maga mögé állított mind ellenzéki, mind pedig a kormányzó alakulatok színeiben megválasztott honatyákat. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat
Tovább a cikkhezchevron

A tervezet előterjesztői nem sokat bíbelődtek a részletekkel: törvényjavaslatuk nagyjából azonos a parlament által nemrég elfogadott, az antiszemitizmust büntető jogszabállyal, csak a megfelelő helyeken románellenességre cserélték a kifejezéseket. Így a tervezet három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná a románellenes megnyilvánulásokat és románellenes jelképek nyilvános terjesztését, illetve háromtól tíz évig terjedő börtönnel a románellenes szervezkedést vagy annak pénzelését. A célzás egyértelmű: a kezdeményezők az erdélyi magyarság jogalkotási, jogérvényesítési és önrendelkezési törekvéseit próbálják alattomos módon elnyomni egy »plagizált« törvény sokféleképpen értelmezhető »erejével«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2018. július 08. 04:00
"Lenintől származik a kifejezés: " Románia a történelem prostituáltja" "Sztálin meg később azt mondta, hogy a román nem nemzet hanem foglalkozás" "A románok utáltabbak a magyaroknál mindenhol" "George Jonas, kanadai író szerint, ha lehet az egyes nemzetek erényeiről beszélni, úgymint a németek lelkiismeretes munka etikájáról, akkor lehet azok jellembeli hibáiról is beszélni. Jónás, negatív példaként, a világ összes államai közül, Romániának a szövetségesei iránti megbízhatatlan magatartását említi. 1. Románia a Balkán háborúk idején elárulta elsődleges szövetségesét Bulgáriát, és ezért jutalmul háromezer négyzetmérföld területet szerzett meg a maga számára volt szövetségesétől, Bulgáriától. 2. Semmibe vette az Osztrák Magyar Monarchiával kötött semlegességi szerződést, és amikor úgy ítélte meg, hogy a Szövetséges hatalmaknak nagyobb esélye van a győzelemhez, titkos szerződést kötött az Antant hatalmakkal, és 1916 - ban megtámadta Magyarországot. 3. Megszegte az Antant hatalmakkal kötött szövetségeset és békét kötött a Központi hatalmakkal (Bukarestben) 4. Megszegte a bukaresti békét és a Monarchia összeomlása után megtámadta Magyarországot. 5. Elárulta a Szövetséges hatalmakat, és Hitler oldalára által, amikor annak csillaga felmenőben volt. Ezért, 1940 - ben visszaadta Erdélyt Magyarországnak. 6. Amikor Hitler vesztésre állt, Románia elárulta a Tengely hatalmakat, átállt a Szövetségesekhez és ezért jutalmul ismét megkapta Erdélyt. Jonas szerint, Romániának ez a kétszínűsége páratlan az országok történetében." https://www.gyakorikerdesek.hu/politika__kulfoldi-politika__4168971-mi-az-oka-annak-hogy-romania-azt-a-jelzot-kapta-hogy-a-tortenelem-prostitualt
Válasz erre
0
0
szalard
2018. július 07. 13:01
Itt az ideje, hogy Putyin útnak indítsa az Erdély ezredet...
Válasz erre
0
0
Burmin
2018. július 06. 10:26
Huh, akkor aki Székelyföld kitűzőt használ az románellenes ? Börtönbe vele ? Az Unio meg kussol...Ja a migrik most fontosabbak...
Válasz erre
10
0
krakken96
2018. július 06. 09:21
A magyar elvtarsak jo kis peldat szolgaltattak.
Válasz erre
1
6
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!