NGO-izálódás és életmód-politika: neoliberalizmus a baloldalon

„Békés Márton “Világpuccs” c. cikkében a proxy-háború fogalmával jellemzi az államokon belüli konfliktusokat. Értelmezésében a nemzetállami szinten működő civil szervezetek és a nemzetközi NGO-k fiókszervezetei „hasznos idióták”, amennyiben globális rezsimek szolgálatában a nemzetállamokat destabilizálják. Teszik ezt a nem-erőszakos ellenállás módszerei, az aktivistáknak íródott tüntetési kézikönyvek, a demokratikus akarattal szemben az emberi jogokra hivatkozó fundamentalizmus segítségével. „Globális küldetés: a baloldal és a kapitalizmus” c. írásában pedig azt fejti ki, hogyan lett a baloldal a kapitalizmus szálláscsinálója a ’68-as identitáspolitikai baloldal megjelenésével.

Békés Márton első cikkében sok olyan elem jelenik meg, amelyeket a 2000-es évek elején a globalizációkritikus mozgalom aktivistái fogalmaztak meg. A globalizáció által gerjesztett konfliktusoknak azonban jobboldali keretezést ad, és egylényegűnek tekinti a baloldali és a neoliberalizmussal konform politikai törekvéseket.

Ez utóbbi, azaz a baloldal térvesztése a neoliberális konfliktusok, identitáspolitikák javára Békés második cikkének fő témája, amelyben a szerző érezhető szándéka politikai tudatosság és tervezés láttatása, a baloldal kompromittálása. Mindkét cikk esetében tehát nem pusztán egy adott politikai pozícióból végzett leírással, hanem politikai térfoglalással van dolgunk.

Mindemellett érdemes foglalkozni a jelenséggel, hiszen azt nem Békés találta ki, hanem a kortárs baloldal válságának valóban lényeges eleme. Mutatja ezt, hogy éppen ’68 kapcsán érintette a témát Szalai Erzsébet és részletesen foglalkozott vele az Új Egyenlőség oldalán Tallár Ferenc is. Írásom célja nem elsősorban Békés állításainak részletes cáfolása, hanem arra való reagálás, a neoliberalizmus baloldali térnyerésének, esetünkben az ún. NGO-izálódás és a kulturális kérdéseket középpontba helyező, identitáspolitikai baloldal révén megjelenő életmód-politika következményeinek elemzése.

Alternatív globalizáció és az ellenállás NGO-izálódása

Békés Márton a globális civil társadalom koncepciójának liberális definícióját hivatkozta, holott az 1990-es és a 2000-es években annak volt egy eltérő jelentése. Egy másik – jóllehet kevésbé elterjedt – olvasatban a globális civil társadalom a globalizációkritikus mozgalomban (global justice movement) résztvevő szerveződésekre vonatkozott. A nemzetközi globalizációkritikus mozgalom a neoliberális globalizációt, a nemzetek fölötti globális rezsimek (G8, Világbank, IMF, WTO) növekvő befolyását, antidemokratikus működését kritizálta.

A globalizációkritikus mozgalom kritikájának célpontja továbbá a multinacionális cégek voltak, amelyek a profitmaximalizálás érdekében a természetes és az ember által alkotott környezet, a helyi közösségek megmaradását, integritását veszélyeztették és kizsákmányolták a fejlődő országok munkásait. Legfontosabb eszközük az ellen-csúcsok szervezése volt, amelyet az említett nemzetközi rezsimek találkozóira időzítettek. A legemlékezetesebb az 1999-es „seattle-i csata”, amikor a tüntetőknek végül sikerült megakadályozniuk, hogy a WTO megtartsa tanácskozását. Seattle-höz kötődik továbbá az átfogó nemzetközi koalíció létrejötte, amelyben a gazdag és szegény országok szegényei, munkásai, marginalizált csoportjai együtt tüntettek, így mások mellett az észak-amerikai fuvaros szakszervezetek és az dél-amerikai bennszülöttek képviselői.

A globalizációkritikus mozgalom célja egy alulról építkező, alternatív globális hálózat létrehozása volt, amely ellensúlyozni tudta volna a nemzetközi rezsimek neoliberális agendáját.

A globális ellenmozgalom létrehozását azért tartották szükségesnek, mert az állami, nemzeti keretek nem mutatkoztak elégségesnek a szuverenitást kikezdő nemzetközi rezsimekkel és az államokat zsarolni képes multinacionális vállalatokkal szemben. Ennek egyik eszköze volt az ún. szociális fórumok rendszere, amely a Porto Alegre-i folyamatként lett ismert. A globális és regionális fórumokon vitatták meg a neoliberális globalizációt ellenző mozgalmak stratégiáikat, azonosították a sérelmeket, ellenfeleiket, valamint cserélték ki tapasztalataikat. A fórumok és a globalizációkritikusok egyik alapvetése volt, hogy a mozgalomban a globális észak és dél kizsákmányoltjai találtak egymásra.

Ebben a koncepcióban nem jutott külön hely a súlyos gazdasági és társadalmi problémákkal küzdő Kelet-Európának, mintha mi is részei lettünk volna a jómódú, globális északnak. Ahogy Gagyi Ágnes írta, nem szerepeltünk a globalizációkritikus mozgalom problématérképén. Bár a mozgalom jelen volt Magyarországon is, és sikeresen tudott egységes keretet adni elsősorban lokális környezetvédő kezdeményezéseknek, Gagyi szerint a nyugati minták átvétele mögött öngyarmatosító megfelelési kényszerek is felfedezhetők voltak. Magának a neoliberális globalizáció baloldali, zöld kritikájának volt és lehetett volna több tere is Magyarországon, azonban annak nem kedveztek a globalizációkritikát a szélsőjobboldalisággal összemosó liberális reflexek.”