„Berlinben a föderalistáknál jártam egy ifjúsági konferencián, mely »Európa Megmentése« címmel az egyesített Európa eszméjére leselkedő veszélyeket vitatta meg. Volt szó a bevándorlásról, a populizmusról, és a nemzetállamok európájáról is. A konferencia csúcspontja egy kerékpáros demonstráció volt, melyen a Berlini és több nemzetközi európai fiatal saját készítésű zászlókkal, mellényekkel földíszítve, megafonnal kántálták hogy »no borders, no nations, united celebrations« (határok nélkül, nemzetek nélkül, egyesítve ünneplünk). Egy magyar vendégtársammal Dénessel a Minority Safepack egyik kidolgozójával átbeszéltünk pár idealizmusukban rejlő logikai gyengeséget, majd igyekeztünk kicsit kiegyensúlyozni a vitákat. Szijjártó Newsnight-os interjúja láttán mintha elgondolkodtak volna, viszont a migráns-menekült közötti választóvonal legtöbbjük számára már gordiuszi csomónak bizonyult. Az 50 részvevőből legalább 45 fiatal szerint az EU belső rendszerét az amerikai példáról kellene modellezni, ezentúl az európai népeknek kötelessége lenne otthont nyújtani a partra érkezőknek.
Furcsálltam a disszonanciát a föderalista fiatalok világnézete és a 2018-as európa politikai valósága között. Eszembe jutott Szalai Zoltán cikke mely részletesen kifejti a nyugati egyetemi világ liberális mivoltának okait. Elgondolkodtam- ha az egyetemek elitje ragaszkodik egy süllyedő ideológiai irány fenntartásához, az új generációk a tanteremből kilépve nem lesznek összhangban a valósággal.