A formai különbözőséget tehát nagyon is tudatos eszköznek lehetne tekinteni Orbán kelléktárában. Miként a baloldali Szirizát reprezentáló görög miniszterelnök esetében lehetett. Alekszisz Ciprasz ugyanis felrúgva a protokollt, nyakkendő nélkül vetette bele magát a nemzetközi tárgyalásokba. Azt üzente országnak és világnak, hogy más, mint amilyenek ők. De hasonlóképp cselekedett Justin Trudeau, a kanadaiak ultraliberális kormányfője, aki nagyon színes és nagyon mintás zoknikkal pukkaszt polgárt, és hangsúlyoz mindenki feletti szabadságot.
Orbán Viktor azonban nem őket követi. Nem formai újítással támogatja meg tartalmi elkülönülését. Miként tette azt a 2006-os kampányban, amikor a businesslike Gyurcsánnyal szemben felmutatta a countryside vagy Marlboro-man alternatívát. (Más kérdés, hogy a nagyon bonyolult, kockás és csíkos ingek, zakók és nyakkendők finomhangolást igényeltek volna, ami nemritkán elmaradt, vizuális káoszt vonva maga után.)
A magyar miniszterelnök most nem szándékosan üzent a külvilágnak, hiszen ugyanazokat a businesslike rekvizitumokat öltötte magára, mint kormányfő társai, csak hadilábon állt a viselésükkel. És ez nem jó. Mert a nem igazán lényegessel gyengítette a fontosat. A formával ütötte a tartalmat.