A Jobbik-saga végórái

"a centrális erőtérben a radikális alakulatnak komoly szerep is juthatott volna. Nem, nem a kormányzás, hanem a Fidesztől jobbra (ezzel a Fideszt és a magyar kormányt a centrumban tartva) eső tartományban gyűjteni annyi szavazatot, hogy az MSZP és csatolt szervei, azaz a nemzetközi tőkésosztály előretolt helyőrsége ne tudjon kormányképessé erősödni. " "Vona Gábor döntött úgy, hogy neki fontosabb a kormányra kerülés illúziójának vég nélküli kergetése, mint a nemzet szempontjából fontos feladat elvégzése. " Kristálytisztán megfogalmazza a cikkíró a lényeget. Ehhez érdemes még elolvasni ezt a másik írást is, ami jól rávilágít arra, hogy a Jobbik soha nem volt egy határozott ideológiai alapokkal rendelkező valódi párt. https://kiettemeg.pestisracok.hu/2018/06/egy-sosem-letezett-part/ A Jobbik előtt párttá alakulása után két lehetőség állt. Az egyik, hogy a baloldaltól határozottan elhatárolódva és magát egyértelműen annak ellenében meghatározva marad a nemzeti radikális politikánál. Ez értelemszerűen annak vállalását jelentette volna, hogy radikálisként nem válhat egyedül is kormányzóképes néppárttá. A nemzeti radikális pártok szokásos sorsa, hogy ellenzékben ösztökélik és nemzeti céljaiban támogatják a kormányképes jobboldali néppártot, hatalomra csak ennek a nagyobb pártnak a kiegészítő társaként és csak akkor kerülhetnek, ha a kormányzáshoz a néppártnak koalíciós partnerre van szüksége. (Ez történt most például Ausztriában). Vona azonban vérszemet kapott attól, hogy 2010-ben, majd 2014-ben a cigányellenességgel egyre nagyobb mértékben magához tudta vonzani az egyes elmaradott térségekben élő volt baloldali szavazók tömegeit, akiknek elege volt a balliberálisok romasimogató és szegényellenes politikájából. Ezek a tömegek a rendszerváltás óta tele voltak haraggal és frusztráltsággal, amit azonban a baloldali média hatására elsősorban nem a baloldali pártokra, hanem Orbánra és a Fideszre vetítettek ki. Vona ezeket a tömegeket meg akarta tartani és további szavazókat akart szerezni a meggyengült MSZP-től, ezért a baloldali pártokat is felülmúló hevességű Orbán/Fidesz ellenes retorikával operált. Ez eleve meghasonlást okozott a régi radikálisoknál, hiszen Orbán egyre inkább nemzeti radikális politikát folytatott, míg a Jobbik a néppárti reményei miatt egyre inkább cukisodott és balra tolódott. A döntő lökést Simicska adta, aki fantáziát látott az erősödő Jobbikban. Simicska minden áron kormányra akarta juttatni a Jobbikot a saját zsarolási potenciálja és gazdasági befolyása biztosítása és nem utolsósorban az Orbán elleni bosszú érdekében. A teljes média és hirdetési arzenálját bevetette ennek érdekében és valószínűleg komoly pénzeket is beletett a politikai bizniszbe. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy Simicska a Soros-hálózattal is kapcsolatba lépett és onnan is kapott pénzt és jövőbeni ígéreteket. Vona ugyanolyan jól tudta, mint Simicska, hogy kormányzati hatalomra a Jobbik egyedül nem kerülhet, hanem csak a baloldali pártokkal közösen. A 2018-as választási program már a baloldallal egyeztetve készült és gyakorlatilag semmi köze nem volt már a nemzeti radikalizmushoz. A Jobbik mindent egy lapra tett fel és vesztett. A jobbra vezető utat is lezárta maga mögött, ezért már nem tud visszatérni az eredeti eszmei irányvonalhoz, ott maradt a senki földjén a Fidesz és a baloldal között. Próbálkozhat még egy darabig azzal, hogy baloldali pártként, egyre jobban töpörödve elvegetál az 5 % elérése érdekében, de számottevő politikai tényező már soha nem lesz. Ez még akkor sem sikerülhetett volna, ha Toroczkai nyerte volna az elnökválasztást.

Spinóza hàz.

Novák előd kitálal: no de hol volt a felesége, semmiről nem tudott? Hová lett a pénz, kiknek, miért fizettek? Most elég gusztustalan ez a tálalás!!!

Jó írás, jó stílusban, jó volt olvasni!