Madárpiszok

„Alexander Gauland, a németországi szélsőjobboldali »sikerpárt«, az AfD vezetője, a Bundestag képviselője köztudomásúlag azt nyilatkozta, hogy – noha a Harmadik Birodalom tizenkét esztendeje azért »nem volt rendben« – az ezeréves német történelem egészéhez képest csupán »madárpiszok« (Vogelschiss), nem több. Björn Höcke, a párt egyik vezetője, türingiai pártelnök a berlini holokauszt-emlékjelet »a szégyen emlékművének« nevezte (Denkmal der Schande), ebben az értelemben: szégyen, hogy ott van. Ugyanez a Björn Höcke legutóbb azt javasolta, hogy az esedékes nyugdíjemelésből rekesszék ki a nem német eredetűeket.

Mi régebbről ismerjük az effélét. Még az Antall-kormány idején nevezte jobboldali magyar politikus »epizód«-nak az európai zsidóság kiirtását, aztán jött a »nem értek a focihoz«, az »idegenrendészeti eljárás«, a nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, mert zsidó eredetű országgyűlési képviselők listája és a többi – no és több honfitársunk, hm, »írói munkásság«. (Emlékeznek Antall finom megjegyzésére Csurka »írói munkásságáról«? Úgy értve: Csurka – aki ekkoriban Antall pártjának alelnöke és  országgyűlési képviselője volt – antiszemitizmusa nem politika, hanem merőben művészi szeszély.)

Björn Höcke tavaly »180 fokos fordulatot« követelt »az emékezetpolitikában«, Kelet-Európa bizonyos részein ez már régen bekövetkezett, pl. Romániában – a már Ceauşescu idején rehabilitált Antonescu marsall után – megtörtént (szó szerint) a Vasgárda (Szt. Mihály Arkangyal Légió) szentté avatása: a görögkeleti-ortodox egyház kollektívan szentté avatta az elesett vagy (a monarchia által) meggyilkolt vagy (a sztálinista hatalom által) kivégzett vasgárdistákat. Kifogásokat nem nagyon hallottunk.

Robert Habeck, a németországi Zöldek elnöke szerint az AfD útja az euroszkeptikus állásponttól az idegenellenességig, majd a náci szemléletig vezetett meredeken. (»Die Kurve der AfD von eurokritisch über ausländerfeindlich zu völkisch ist steil und abschüssig.«)

Nyilván nem mindenki járja végig ezt az utat, különösen azokban az országokban, ahol az antifasizmus a nemzeti történelem és a nemzeti identitás része, habár ez mindig vitatott persze.

Még Görögországban is vannak neonácik, bár mondjuk Spanyolországban és Portugáliában nem nagyon. De az antifasiszta hagyomány a legtöbb európai országban eleven és erős, ha támadják is. A legtöbb ember számára ott a partizán és az usztasa nem ugyanaz, akármit beszélnek némelyek. Ságvárit és Bajcsy-Zsilinszkyt csak elenyészően kevés helyen merészelnék terroristának és közönséges bűnözőnek minősíteni; az ellenállás emléke szent; Párizsban július 14-én a konzervatív elnökök is fölállnak, amikor a hadsereg zenekara és énekkara megszólaltatja a Chant des partisans-t, amelynek a kommunista eredete felől nem lehet semmi kétség, s amely „a munkásokhoz és a parasztokhoz” (Ohé partisans, ouvriers et paysans, c’est l’alarme!) szól.

Furán hangzik ez, nemde, nyájas magyar olvasóm?

Az is milyen furán hangzott volna Magyarországon, ha valaki el merte volna mondani a nagy nyilvánosság előtt, amit Christian Kern volt szövetségi kancellár, Ausztria Szociáldemokrata Pártjának elnöke minden további nélkül kimondott Bécsben május 1-jén, hogy Heinz-Christian Strache (FPÖ) Budapestről átvett »sorosozása« nem más, mint völkisch antiszemitizmus, a Mauthausen Bizottság meg jól tette, hogy visszavonta Strache hivatalban lévő alkancellár meghívását az idei megemlékezésre.”