Aquarius, avagy a nagy európai álszentség

„És miközben ezt az ún. politikai »elit« nem tudja, az átlagos EU-polgártól azért polkorrekt előítélet-mentességet és nyitottságot vár egy, a nyugati szabadság értékei iránt, khm, szkeptikus tömeg felé. Németországban érthető módon különösen feszült a helyzet az elmúlt időszak brutális, megerőszakolós gyilkosságai miatt, és nem használt a békés multikulti ügyének a menekültügyi hivatal (BAMF) felelőtlen befogadásaira rávilágító botrány sem.

Az EU-n belüli politikai és kultúrharc, a nemzeti és balos populista pártok térnyerése elgondolhatatlan lenne, ha az EU-nak morálisan megalapozott érvei, átgondolt elvei, politikái lennének menekültügyben. De nincsenek. Csak egy példa: három éve halljuk, mennyire elvetendő Orbán déli kerítése. Erre most kiderül, amit Orbán kezdettől állított, hogy »Magyarország bizonyos értelemben nekünk végzi el a munkát« uniós külső határa védelmével (Merkel kancellár szíves közlése). Most akkor mi is van, ki is mondja meg a tutit a kerítésről? Kit is kell felhívni, ha az ember Európával akar beszélni?

Egyre inkább azt hiszem, hogy a migráció kérdését a jövő történészei az EU végzetes oldószerének fogják tartani – írta a The Times-nak írt fontos cikkében Niall Ferguson, aki szerint az érvük az lesz, hogy az európai integráció tervét elsöpörte a nagyarányú népvándorlás, »rávilágítva az EU-nak mint intézménynek a gyengeségére«, visszaterelve a választókat a nemzeti politikák felé, megoldásért. Ami még nem is volna baj, végül is a nemzeti keretek (ha azok nem egy illiberális demokratúra keretei) elvileg nyíltságot és elszámoltathatóságot jelentenek. Ha viszont az EU a migráció ügyében becsődöl, akkor abból a többi megreformálandó ügyből sem tud jól kijönni, és akkor még az észszerű, még-nem-föderációs együttműködés (külügyi, védelmi, biztonságpolitikai) is ellehetetlenül. Akkor aztán majd jönnek az Orbán Viktorok nagy számban.”