Egy lépés hátra – kettő előre

„A választás óta nagyot nőtt a szememben Vona Gábor. Visszavonulásával Schiffer András mellé lépett, és megmentette a lelkét. Képes volt nemet mondani a hatalom gyűrűjére. Nem hittem volna. Vona Gábor teljesítménye, vagyis a Jobbik konszolidálása, szavazótáborának lecserélése, a párt középre húzása, és mindezzel együtt a 20 százalékos választási eredmény nem kudarc. Különösen annak fényében nem az, hogy vele szemben járt el legbestiálisabban a kormányzati bulvármédia.

Félő volt, hogy Vona Gábor távozásával a Jobbikot újra elnyeli az elvakult, ostoba radikalizmus: a józanabb, européer figurákat háttérbe szorítják a militáns betyárok és egyéb kalandorok. A Jobbik Vonával sem volt képes egy mérsékelt, centrista identitást elsajátítani – most nélküle kell megkísérelnie ugyanezt. A nemzeti együttműködés rendszere minden más esetben elnyeli hűtlen gyermekeit: a tékozló fiúk megtérnek Orbánhoz, és a jobboldal újraegyesül. 

Bármi is történjék azonban a Jobbikkal, Vona Gábor négy vagy nyolc év múlva visszatérhet, polgári pártot alapíthat nagyobb hitelességgel és legitimitással, mint amit a Jobbik élén valaha is elérhetett. Addig mindenesetre meg kell szülnie azt az új identitást, amely fájdalmasan hiányzik a hazai közéletből, miközben ellen kell állnia úgy a szélsőjobbról, mint a szélsőbalról harsogó szirénhangoknak. A polgári centrum jelenleg üres – azt azonban Vona Gábor csak akkor töltheti be, ha konzekvensen nemet mond az egyaránt hitelét vesztett balliberális és keresztény-nemzeti elitnek.

Ez a politikai identitás, ez a választási program még nincs megírva. Mindössze kulturális precedenseket ismerünk: Ady Endrét, Móricz Zsigmondot, Márai Sándort – meg a történelmünkből néhány nagyszerű pillanatot, amikor egy nemzetnek mutatkoztunk, mint 1848-ban és 1956-ban. Minden mást a semmiből kell felépíteni.”