Lakomára hívnak

„Érdekes, hogy a szüleim és a nagyszüleim generációja még nem a születésnapot, hanem a névnapot ünnepelte igazán. Szent György napján nálunk az utca mindig úgy megtelt szabálytalanul parkoló idegen autókkal, hogy a szomszédok folyton azzal hecceltek: »Áruld már el, te nősülsz, vagy a bátyád, hogy megint ekkora lakodalom van nálatok?!« A legnépesebb családi összejöveteleink azonban nagyszüleinknél voltak. Ilyenkor be sem fértünk a házba, ezért az asszonyok az udvaron, az eperfa árnyéka alatt terítettek meg. Kisboldogasszony napján, a templomunk búcsújakor és néhány héttel később, szüretkor nemcsak a különben is tágas vérrokonság jött össze, hanem ott voltak velünk nagymamáéknál a szomszédok, és eljöttek családjaikkal nagyszüleim keresztgyermekei is, akikből huszonnégyet gyűjtöttek össze ötvennégy éves házasságuk alatt.

A nyugati kultúrát döntően meghatározza a közös étkezés képe és élménye. Az egyik legkorábban dokumentált emlékünk: mielőtt Trójáért harcba indultak volna a görög hősök, összeültek egy közös étkezésre. És ez nemcsak falatozás volt, hanem rituálé is: a barátság, az összetartozás, az egység ünnepe. A nyugati filozófiai gondolkodás kibontakozásának a hajnalán ott van Platóntól A lakoma, melynek alapvető üzenete, hogy az igazán fontos belátások megszületését nagyon jól elősegíthetik az ünnepi étkezések. De a kivonulás története is az áldozati bárány elfogyasztásával kezdődik, amely a kereszténységben az utolsó vacsora megülésében nyer új értelmet, és ez a kép már nemcsak a katolikus világ legmélyebb misztériuma, az Eucharisztia, hanem a jövő előképe is: ami halálunk után vár ránk, az végső soron egy nagy ünnepi találkozás.

Az örökkévalóságban újra együtt fogunk ünnepelni.

Ezért minden gondosan előkészített földi lakoma tulajdonképpen e végtelenül nagy ünnepnek az előképe. A legnagyobb ünnepi lakomára pedig mindannyian meghívást kaptunk.”