Ki szülhessen és ki nem

„Kezdjük azzal, hogy ma egy egyedülálló anya még mindig meg van bélyegezve, mert nem »tud megtartani« egy férfit a háznál, aki gondoskodik róla és a gyerekről. Ez a stigma, az egyedülálló anyák stigmája úgy tűnik, kikophatatlanul bele van ivódva a köztudatba (miért is ne lenne, a családot még az Alaptörvény is anya, apa és gyerek szentségének írja le), miközben teljes mértékben figyelmen kívül hagyja, hogy egy nő és egy férfi közti kapcsolat n+1 okból bomolhat fel, és hogy egy nőnek akkor is van joga gyereket vállalni, ha nincs az életében férfi, és ehhez úgy általában véve senkinek semmi köze nincsen.

Biztos, hogy azonnal a nőt kell hibáztatni azért, ha egyedülállóként neveli a gyerekét? Biztos, hogy ezért mindenáron hibáztatni kell valakit?

Aztán ott van az is, hogy miközben mostanában tényleg mást se hallunk, mint hogy minden tisztességes magyar nőnek szakmányban kéne szülnie a gyerekeket, hogy a miniszterelnöktől Budaházy Eddáig mindenki lenyugodjon végre, ám ha egy olyan anyáról van szó, akinek van gyereke, de ő maga valamilyen testi fogyatékkal él, máris felelőtlen nőnek van bélyegezve, mert bár ugyan szült, de neki pont nem kellett volna. Nem álságos ez a hozzáállás? Tényleg még mindig ott tartunk, hogy egy ember, akinek van valamilyen fogyatékossága, másodrendű állampolgárnak számít, aki helyett mindenki más akarja megszabni, hogy mit tehet meg és mit nem?

És ha már a bélyegeknél tartunk: a szegénységben élők stigmája úgyszintén levakarhatatlan, úgy tűnik, mintha a gyermekvállalás (ami egyébként valóban meglehetősen költséges dolog) a fejekben össze lenne kötve egy fizetési papírral, mintha attól lenne valaki jó szülő, hogy sok pénz van a számláján, akinek meg nincs, az csakis rossz lehet. Mely elképzelés egyébként rettenetesen távol áll a valóságtól.”