Valamivel később a Nemzeti Választási Bizottság arról tanácskozott, hogy jogszabálysértés történt-e, amikor a Tv2 műsorvezetői arról beszéltek a kampányban a csatorna adásában, miért szavaznak Orbánra. Patyi hozzászólásában elmondta, hogy megítélése szerint mindez belefér a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményeibe, ugyanis nem minden hír, tudósítás és információ esetén kell önmagában a kiegyensúlyozottságot vizsgálni. Mindezt a bizottság többsége másképpen látta, így megállapította a jogszabálysértést. Erre – némi keserűséggel a hangjában, visszaidézve Orbán Viktor korholását – azt mondta, hogy tőle bírságolhatnak, de majd úgy fog bevonulni a történelembe, mint bírságkirály.
A Nemzeti Együttműködés Rendszere függelmi háló. A szigorú hierarchia csúcsán – pontosan úgy, mint egy hűbéri rendszerben – a legfelső vezető, Orbán Viktor áll. Tóth Károly korábbi MSZP-s politikus, a nemzetbiztonsági bizottság egykori tagja terminológiáját átvéve: ebben a rendszerben Orbánon kívül két ember van, aki nincs függelmi helyzetben a hűbérúrtól. Kövér László, »a Fidesz élő lelkiismerete« (jelentsen ez bármit is) és Pintér Sándor belügyminiszter, a nagy titkok tudója, akire a kormányfőnek nagy szüksége van. Mindenki más emberi, szakmai, politikai és egzisztenciális értelemben súlyosan kiszolgáltatott helyzetben van Orbánnal szemben. Bármikor, bárki, bármi miatt kieshet a legfőbb hűbérúr kegyeiből, és a selyemzsinórral nem feltétlenül jár együtt indokolás is. ”