Milo

„Sose láttam / hallottam, de a jöttére született riport alapján talán én is összehaverkodnék vele, ha személyesen találkoznánk, mert bírom a merészen gondolkodó embereket, akiknek pörög az agyuk. És őszintén szólva pörgő agyú emberek körében a szabad szájú beszédet is, ami definíciószerűen nem polkorrekt olykor.

Mindamellett ha apukája lennék, azzal a tanáccsal engedném Világba, hogy egy dolgot tudnod kell, fiam. Ha utad során betérsz egy falu kocsmájába, és odaszarsz a közepére, tudd aztán, hogy nem azért dobtak ki, mert meleg vagy, nem is mert cigány vagy zsidó, homofób néger, transzvesztita, netán fehér keresztény férfi vagy jobboldali meleg hithű katolikus.

Hanem mert odaszartál a kocsma közepére.

Ennyi. Nem kell túlkombinálni.

***

A leírásokból számomra nem is tűnik bonyolultnak helyzete a világban.

Milo saját bevallása szerint is szívesen konfrontálódik bizonyos -- az övétől eltérő véleményt valló -- csoportokkal, mert észérvekkel eleve meggyőzhetetlennek tartja őket. De inkább beidézem a Magyar Hírlapnak adott interjú idevágó részét:

"Szívesen konfrontálódik liberálisokkal, feministákkal, olyanokkal, akik nagyon radikális, és az önétől eltérő véleményt vallanak. Van még lehetőség párbeszédre?

–  Nincs. A világ, ami a fejükben van, végleg elszakadt a valóságtól. Csak úgy billenthetjük ki őket, ha sokkolunk, ha nevetségessé tesszük őket. Fanatikusokat nem lehet meggyőzni. Nem érdeklik őket a tények, az észérvek – ha érdekelnék őket, nem lennének például feministák ugyebár. És nem is viselkednének úgy ahogy, az extrém, irracionális hisztériájukkal.  Ezek az emberek nem érveléssel, hanem pszichológiai sérülésekkel, előítéletekkel és hasonlókkal jutottak el a mostani álláspontjukig. Nem lehet racionalitással legyőzni olyasmit, amit irracionalitás teremtett. Szóval, az egyetlen helyes stratégia az irracionális válasz: provokálni, nevetségessé tenni őket. A provokáció hatására megmutatják, milyenek valójában. Amikor beszédet tartottam volna Kaliforniában, a Berkeley Egyetemen, felgyújtották a várost. Szóval, ezért provokálok, nem azért, mert szórakoztató. Persze gyakran elég szórakoztató is."

***

Fentiekben talán igaza van, talán nem, ezen most emelkedjünk felül.

Ám azt tudjuk, emberi kapcsolatok általános tulajdonsága, hogy

-- ha valaki barátságosan közeledik hozzánk, ahhoz kiindulásként barátságosan viszonyulunk,

-- ha meg úgy indul, hogy eleve hülyének tart minket, és ezt jó hangosan beszólva közzé is teszi, reflexből elküldjük anyjába.

És nincs is baj ezzel, nem rossz szociális stratégia, és már emberré válásunknál is régebb óta így működünk (csak a beszólás és az anyjába küldés módja finomodott).

Ez lehet a furcsa ellentmondás oka, hogy ha vele hasonló elveket vallók meghívására vendégségbe érkezik, egy elbűvölő ember, míg az általa irracionálisnak tekintett csoportok utálják és tiltakoznak ellene.

(Persze az utálat mértékén s a tiltakozás módján lehet vitatkozni, várost felgyújtani ilyenkor sem illik -- ámbár konkrét attrocitások kivizsgálásakor a Történelemben mindig szokott egyéb ördög is bújva lenni a részletekbe, ki mit mikor miért gyújtott fel.)

***

Azt azért vegyük észre, hogy fenti hitvallása szerint az első beszólás után se próbál a kipécézett csoportokkal szót érteni, mert "Nem lehet racionalitással legyőzni olyasmit, amit irracionalitás teremtett. Szóval, az egyetlen helyes stratégia az irracionális válasz: provokálni, nevetségessé tenni őket."

Erre a fajta kapcsolatra mondják mifelénk, hogy gyenge kezdés után erős visszaesés. Mert a legnagyobb barátságok is olykor egy verekedéssel indulnak, de ott aztán elkezdenek beszélgetni egymással. Itt meg csak beszólgatni egymásnak.

***

S ezzel sincs baj, mert bevallása szerint Milo ezt tudja, és szándékosan vállalja. Külön becsületére mondva nem kedveli az ellene való tiltakozás erőszakba hajlását, de magát a konfliktust vállaltan gerjeszti.

Így voltaképpen jól elvan ő ezzel.”