A klasszikus liberalizmus tehát politikai közkincs lett; immáron nem a kifejezetten liberálisnak nevezett pártok sajátja, hanem az összes, nem szélsőséges, demokratikus párt a magáénak vallja.
„Csak vegyük figyelembe, hogy Vajda Mihály »liberalizmusának« semmi köze ahhoz a klasszikus liberalizmushoz, amelynek elsődleges jellemzője volt az emberek egyenlő méltóságának elismerése, a minden embernek – különösen a választóknak – kijáró tisztelet. Amit Vajda és eszmetársai művelnek, valami egészen más. Újliberalizmusnak, neoliberalizmusnak nevezném, de az ultraliberalizmus vagy szélsőséges liberalizmus elnevezések is használhatók erre a jelenségcsokorra, ami ráadásul nemzetközi szinten főáramlatú.
Az eredeti, klasszikus liberalizmussal nemhogy nincs semmi baj, ellenkezőleg: alapvető szerepet játszott az emberi alávetettségek megszüntetésében, az emberek közötti egyenlőség megteremtésében, a hatalmi önkénnyel szembeni jogi-intézményi garanciák, vagyis a jogállam megszületésében, az emberi és állampolgári jogok kivívásában és törvénybe foglalásában.
Ez a klasszikus liberalizmus – vagy magyarul szabadelvűség – a XX. század második felére beépült a legfontosabb nemzetközi, illetve nemzetállami dokumentumokba, beépült a mérsékelt bal- és jobboldali pártok és kormányok programjaiba, természetes és megkerülhetetlen normává vált Európában és a tágabb értelemben vett Nyugaton, a világ különböző részein, majd 1989–1990 után Közép- és Kelet-Európában is.
A klasszikus liberalizmus tehát politikai közkincs lett; immáron nem a kifejezetten liberálisnak nevezett pártok sajátja, hanem az összes, nem szélsőséges, demokratikus párt a magáénak vallja.”