Mondta ezt annak az országnak a külügyminisztere, amely egy tisztességes világban nehezen tudná elkerülni a »terrorállam« elnevezést. Hiszen szemben például Iránnak vagy Oroszországnak a Szíriában az ottani kormány meghívására jelenlévő katonáival, akik a damaszkuszi kormányt megbuktatni akaró al-Kaida és al-Nuszra Front terroristáival harcolnak, az Egyesült Államok hadereje illegálisan, minden szíriai meghívás vagy ENSZ-jóváhagyás nélkül állomásozik Szíriában.
Ahol embereket öl meg, infrastruktúrát pusztít, szíriai olajmezőket tart a kezében, és tart fenn gyilkos gazdasági szankciókat ugyanezen ország ellen, amelynek lakossága éppen az amerikai–szaúdi szövetségnek és tengelyükhöz csatlakozó többi hatalomnak »hála«, már félmillió embert volt kénytelen eltemetni, vagy mondhatott búcsút több millió menekültnek, akiket éppen ez a »demokráciaépítő és -exportáló« szövetség rombolása kergetett el.
Ez az az Amerika, amely 2016 novembere óta minden bizonyíték nélkül, határtalanul felháborodva vádolja Oroszországot, hogy beavatkozott az akkori elnökválasztásokba. És ez az az Amerika, amely három nappal ezelőtt ártotta bele magát ismételten és a legdurvább módon Venezuela belügyeibe. Most az éppen megtartott venezuelai választásokba, miután Nicolás Maduro ottani elnök újra elnök lett.”