„A hazai szólás- és sajtószabadságnak nem csupán a napilapok fogyatkozó száma, a vidéki újságok egységesülő tartalma, a közszolgálatinak nevezett elektronikus média szervilis cinizmusa, egy országos kereskedelmi televízió kézi vezérlése vagy a rádiófrekvenciák sajátos elosztása az akadálya. Nem a hatalmasok gőgje győzedelmeskedik, inkább a meg nem szólalók önkorlátozása.
A közszolgálati média a kultúra aktív szereplőjeként is működő munkatársa szívesen beszélt volna produkciójáról, ám anyaintézménye letiltotta az interjúról.
A kampány idején fellépő dalszerző-énekes előre kikötötte, hogy közéleti kérdéseket nem kaphat a sajtósa által kikönyörgött interjúban, majd megelőlegezett bizalmatlansággal emailben kérte a kérdéseket, mondván, nincs kedve órákig javítgatni elmondott válaszait.
Az elismert művész és az állami büdzséből jócskán részesülő kulturális intézmény vezetője az elkészült interjúból a támogatásokról és az általa vezetett intézmény kivételezett helyzetéről szóló mondatait tagadtatná le sajtósával, pontatlanságra hivatkozva, és alkuként a finanszírozás témájának kihagyását ajánlja a megjelenéshez.”