„Mindezen válságokként megélt jelenségeknek német összetevője is van, és mind kapcsolódik Merkelhez. A kancellár úgy gratulált Donald Trumpnak választási győzelméhez, hogy alapfokon oktatta ki őt demokráciából. Most az amerikai elnök az iráni atomegyezmény felmondásával felsőfokon oktatja ki az európaiakat – elsősorban az exportbajnok Németországot – a világpolitikából. A kancellár gazdasági minisztere tanácstalan, a német gépipar pedig az iráni álmok és az amerikai retorziók rémálma között hánykolódik.
A német gazdasági erő a francia elnököt is orron találta. Ő azt tanulta a görög példából: Berlint nem kérni, hanem kényszeríteni kell arra, hogy nagy pénzeket tegyen a közösbe. Emmanuel Macronnak sokkal több ideje van, mint Merkelnek, ráadásul a francia választások alapján mindenki sejti, hogy a fiatal titán sikertelensége esetén Párizsban jó eséllyel olyan asszony jutna kormányra, aki nem adná fel Franciaország elittagságát. Marine Le Pen alatt sem az ENSZ-vétójog nem veszne el, sem francia atomfegyver nem semmisülne meg, de fütyülne az európai közösség szellemére.
Most már világos az is, hogy Merkelnek végig Vlagyimir Putyinnal kell tárgyalnia. Az orosz elnök pedig Gerhard Schröder volt kancellár segítségével véghez viteti az Északi Áramlat 2 tervét, melyet Amerika és Ukrajna is ellenez. A német kancellár satuban érezheti magát: a gyorsan elbúcsúztatott atomenergiát sok mindennel kell pótolni, például orosz gázzal. A Törökországgal szembeni politikáért is súlyos árat fizetett: a »privilegizált partnerséget« Merkel nem tudta sem megvalósítani, sem elfogadtatni az EU-val. Formailag még mindig Törökország teljes uniós tagsága a tárgyalások célja, és lehet, hogy a Erdogan elnök erőszakos rendszere utáni időben ezt a célt senki sem támadja meg.
De a török partokról indult – mert ott fel nem tartóztatott – migránsáradattal Erdogan felborította Merkel kormányzásának sikeres mérlegét, és mindez talán évtizedekre kihat a német, sőt az európai politikai társadalom átalakulására. A Sztambulnak fizetett milliárdok nem zárják ki, hogy az effajta zsarolás megismétlődik. Merkel és Németország helyzete a magyarokat is érinti. Orbán Viktor miniszterelnök eskütételi beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország a Berlin, Moszkva és Sztambul közti térben él. De Berlin nem hasonlítható az úgyszólván önrendelkezésű Moszkvához. Budapestet a nyugati szövetségi rendszerben ezer szál fűzi Berlinhez, de Berlint ugyanannyi Washingtonhoz és még több Párizshoz. A szuverenitás szónak lehet Orbán-féle, de Macron-féle értelmezése is. Erről egyezkedni kell.”