Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A Jobbik vezetői mintha szeretnének minél előbb túlesni a pártszakadáson, amit nyilatkozataik szerint mindenképpen elkerülni igyekeztek.
„A közelmúltban rendezett tisztújításon aztán majdnem borult a papírforma. A pártelnökség által preferált Sneider Tamás csak hajszálnyival előzte meg Toroczkait, akinek oldalán – elnökhelyettesi ambíciókkal – Dúró Dóra is ringbe szállt. A szoros eredménytől Toroczkai vérszemet kapott. Úgy gondolta, addig kell ütni a vasat, amíg meleg: bejelentette, hogy platformot hoz létre a Jobbikon belül. A parlamenti képviselők közül azonban egyedül Dúró Dóra csatlakozott hozzá.
Toroczkai ellen fegyelmi indult, Dúrót kizárták a frakcióból. A Jobbik vezetői mintha szeretnének minél előbb túlesni a pártszakadáson, amit nyilatkozataik szerint mindenképpen elkerülni igyekeztek.

Ha a Jobbik valóban folytatni akarja az úgynevezett néppártosodást, akkor – minden rosszban van valami jó – még a maga javára is fordíthatja a Toroczkai-féle keményvonalas irányzat kiválását. Feltéve, ha a veszteség mértéke nem viszi padlóra az anyapártot. Megtörténhet az is, hogy végül két szélsőjobbos formáció fog küzdeni ugyanazért a szavazótáborért: az egyik Sneider, a másik Toroczkai vezetésével.
Bárhogyan lesz, ne feledjük, hogy a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt. Képzeljük el a többit.”